Kiss József: Jászkunsági agrármozgalmak a kiegyezéstől a milleniumig, 1867-1895 - Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 46. (Budapest, 1968)
KISS JÓZSEF JÁSZKUNSÁGI AGRÁRMOZGALMAK A KIEGYEZÉSTŐL A MILLENNIUMIG (Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 46.) Immár két évtized óta érlelődő igény megvalósítására vállalkozott ezúttal a szerző, amikor e tanulmányában javarészt önálló levéltári kutatások alapján, közigazgatási és törvénykezési hatóságok bizalmas irataira támaszkodva, továbbá igen jelentős, eddig teljesen kiaknázatlan egykorú sajtóanyag és egyéb források felhasználásával világít rá a jászkunsági parasztság földért folytatott harcának egyik legjelentősebb szakaszára. Rövid áttekintést nyújt arról, hogy a hatalmas kiterjedésű redemptus közbirtokossági földek „birtokrendezését” mint oldották meg az abszolútizmus időszakában. Szem előtt tartva a jászkun agrártársadalom sajátos osztályszerkezetét — főként birtok- és tulajdonviszonyait — rámutat a vezető rétegek redemptionális mozgalmának fontosabb gazdasági és politikai összefüggésére, a „demokrata köri” mozgalom ellentmondásaira, valamint az agrármozgalom egységesebb szervezésének politikai korlátáira, továbbá a hazai munkásmozgalommal való kapcsolatainak lehetőségeire is. Nyomon követi e folyamat néhány fontos mozzanatát. A jászkun parasztság földért folytatott harca számos változatának, e harc permanens folyamatának ismertetése során igyekszik felmutatni, hogy a jászkunsági agrármozgalom igen jelentős eredményeket hozott az osztályharc területein. Nyilvánvaló, hogy a kiegyezést követő évtizedeken átvonuló jászkunsági parasztmozgalmak mintegy előkészítették az I890-es években kibontakozó agrárszocialista mozgalmak útját. AKADÉMIAI KIADÓ BUDAPEST