Klaniczay Tibor: A realizmus kérdései a magyar irodalomban. Az Irodalomtörténeti Kongresszus vitái 1955. november 1-2-3. (Budapest, 1956)
A szocialista realizmus kibontakozáa a magyar irodalomban
világ egymáshoz való viszonyát több kevésbé jelentős tényező mellett a mindenkori társadalom szerkezete, a költőnek a társadalomban elfoglalt helyzete határozza meg. S e viszony alakulása közvetlenül visszahat a lírai költészet tematikájára és formájára, de arra is, hogy a különböző lírai műnemek közül a költők gyakorlatában melyek lesznek az uralkodók, a reprezentatív jelentőségűek. Az utolsó száz év magyar lírai fejlődésének csak egy mozzanatát szeretném érinteni ebben az összefüggésben. Mégpedig : a magyar társadalom mozgásával párhuzamosan a személyes és tárgyias jellegű lírai műnemek egymáshoz viszonyított arányának sajátos alakulását. Petőfi és Arany költészetében a személyes és tárgyias líraiságnak egy bizonyos harmóniája, egyensúlya figyelhető meg. A vallomásszerű, a közvetlenül személyes lírának és a tárgyias, leíró műnemeknek ez az »egyensúlya« természetes folyománya a költő és a külvilág akkori viszonyának. Petőfiékben fel sem merült a gondolat, hogy a külvilág objektivitásában kételkedjenek, hogy a külvilág tárgyias lírai ábrázolása, »leírása« esetleg nem képes feltárni ennek a valóságnak lényeges jegyeit, összefüggéseit. Más a helyzet a XX. század elején, Ady korában. Ekkor nemcsak Ady, de a Nyugat legtöbb lírikusának költészetében is — a részletmozzanatok itt most elhagyhatók — a személyes líraiság túlsúlyával találkozunk. Lehet-e tagadni, hogy ez összefügg a külvilággal szembeni fenntartásaikkal, pontosabban szólva: a kapitalista társadalmi lét izoláltságával, a kapitalizmusban élő ember »magányosság«-érzetével. Külön probléma volna itt arról beszélni, hogy Ady Endre miképpen tud ennek az izoláltságnak ellenére is nagy lélekzetű közéleti lírát teremteni. Ez azonban a mi gondolatmenetünkbe nem fér bele, nem foglalkozhatom vele. A két világháború közti kor irodalmában megint megváltozik a helyzet. József Attila, Illyés Gyula vagy Radnóti Miklós költészetében a személyes és tárgyias lírai műnemeknek valami új, a Petőfi- és Arany-féle harmóniához némiképpen hasonló, »egyensúlyi« állapotának lehetünk tanúi. Hogyan lehetséges ez? — Hiszen József Attiláék ugyanolyan kapitalista, nagyvárosi körülmények 405