Klaniczay Tibor: A realizmus kérdései a magyar irodalomban. Az Irodalomtörténeti Kongresszus vitái 1955. november 1-2-3. (Budapest, 1956)
A szocialista realizmus kibontakozáa a magyar irodalomban
REFERÁTUM NAGY PÉTER: REGÉNYIRODALMUNK A SZOCIALISTA REALIZMUS ÚTJÁN A felszabadulás előtti évek magyar irodalmát — s ezen belül regényirodalmát is — az antii'ealista irányzatok uralkodása jellemzi. Igaz, nemrég halt meg József Attila, a szocialista realizmus lírai előfutára ; igaz, még a negyvenes évek első két évében is élt és dolgozott Móricz Zsigmond, a magyar plebejus realizmus óriása, — s az előbbi halálát hirtelen és nem mindenben jóértelmű népszerűség, az utóbbiét a hívek és barátok kis seregének el nem enyésző hűsége kísérte. De irodalmunk — s különösen prózairodalmunk — egészét mégis az antirealizmus jellemezte : egyfelől a népi irodalom dacos valóságfeltárásának nagy politikai értékű és szenvedélyű, de Szabó Pál Talpalatnyi föld-jén kívül igazi epikába felnőni nem nagyon tudó dokumentum-irodalma, másfelől az urbánusok befelé forduló irodalmiaskodása, a fasizálódó társadalom valóságától elforduló mélypszichológiai és szürreahsta játékok, amely a szellemi »elit« egyre szűkebb körének bennfentes szemhunyorítására számít csak. Harmadrenden pedig — se korszak irodalmáról beszélve, erről sosem szabad megfeledkeznünk — mennyiségileg és propagandában, de olvasottságban is túlnyomó erővel ott volt a feudális és polgári álrealista apologetikus irodalom, a Herczeg Ferencek, a Harsányi Zsoltok, a Földi Mihályok és Gulácsy Irének irodalma, mely a fennálló társadalmi rend védelmét, a meglevő ellentétek elkendőzését a realista művészet formai fogásainak alkalmazásával próbálta megoldani. A magyar történelem mélypontjára a magyar irodalom hallgatással felelt: az ország német megszállása után nem volt e 22 A realizmus kérdései a magyar irodalomban 337