Klaniczay Tibor: A realizmus kérdései a magyar irodalomban. Az Irodalomtörténeti Kongresszus vitái 1955. november 1-2-3. (Budapest, 1956)
A szocialista realizmus kibontakozáa a magyar irodalomban
Egész irodalmunk jelenének és jövőjének alapvető kérdése íróink ideológiai poggyásza, marxista s általában filozófiai tudása. Bátran állíthatjuk : a világirodalomnak nem, vagy alig volt olyan írója, aki ne érdeklődött volna szenvedélyesen kora filozófiai problémái iránt, s akinek a művészete ne úgy teljesedett volna ki, hogy gondolatai, elvei a filozófián termékenyültek meg, attól kaptak formát vagy új lendületet. Shakespeare vagy Goethe, Schiller vagy Ady, József Attila vagy Thomas Mann egyaránt jó példái ennek. Persze, mindezeknél a filozófiai tudás nem pusztán formulagyűjtemény volt, amelynek használata egyéni ügyesség kérdése, hanem személyes belső ügy, s egy filozófiai álláspont kivívása vagy megdöntése önmagukban, legizgalmasabb problémájuk — amely lehetővé is tette számukra, hogy saját filozófiájukat ne pusztán a jólértesült csevegő színvonalán, hanem mint koruk legmélyebb elméi sajátítsák el. A marxizmus-leninizmus, a történelmi materializmus alapján való alkotás természetesen egyet jelent a kor legjellemzőbb vonásainak — pozitív és negatív vonásoknak együttesen — az irodalmi műben való megjelenésével. Lehetetlen művészileg megoldani azt a feladatot, hogy valaki a kor előremutató, pozitív vonásait felismerje és ábrázolja, s ugyanakkor behunyja a szemét a visszahúzó erők előtt. Nemcsak azért, mert az árnyék nélküli, ragyogó színek a festményen legalább olyan bosszantóak, mint az örökös homály, fény nélküli sötétség, hanem elsősorban azért, mert az alkotás művészi oldala szenvedi meg. Egyensúly, szerkezeti és ábrázolási harmónia nélkül igazi művészet nincsen. S ha nem az író teremti meg, megteremti a mű : ha a pozitív erőknek nincsenek kellően erős és árnyalt ellentétei, akkor maguk a pozitív erők is elcsenevészesednek, eljelentéktelenednek. Szocialista realista szándékú regényeinkben kivétel nélkül megjelenik a kommunizmus eszméje, megjelenik a kommunista, mint irodalmi alak. Ez nemcsak helyesen van így, de szükségképpen is így alakul: mai valóságunkról regényt írni, a társadalom képét adni — bármilyen kis szektorában — lehetetlen anélkül, hogy abban a kommunizmus gondolata és hordozója meg ne jelenjék. Ma már a párt, a kommunizmus gondolata,; a kommunista 360