Klaniczay Tibor: A realizmus kérdései a magyar irodalomban. Az Irodalomtörténeti Kongresszus vitái 1955. november 1-2-3. (Budapest, 1956)
A szocialista realizmus kibontakozáa a magyar irodalomban
deményezései. S nem utolsósorban — bár nem ugyanezen a szinten — arra is, ami Móricz Zsigmond pályájának végén bekövetkezett. Nincs itt szó — Móricz esetében — a kritikai realizmus módszerén túljutott epikai ábrázolásról, de szó van egy olyan ösztönös igényről, amely a kritikai realizmus korlátozottságainak leküzdésével próbálkozik. Szükség van továbbá arra is, hogy foglalkozzunk azokkal a csoportosulásokkal, amelyek a két világháború közötti irodalom előremutató jelenségei voltak. Felsorolásképpen említem csak meg a 100% című folyóiratot, a Gondolatot, s a Romániában megjelenő Korunk című folyóiratot. De nem hagyhatjuk figyelmen kívül a kritikai élet és a publicisztika jelenségeit sem. így fel kell dolgoznunk Lukács György és Révai József munkássága mellett az akkori kritika és publicisztika eddig méltatlanul elfeledett alakjának, Bálint GYÖRO\'-nek a munkásságát is. De a leglényegesebb ebben az összefüggésben az, ami — a magam jelenlegi kutatásainak megfelelő szűkebb területen — a lírában történt. Az emigráció költőit kell itt említenünk és mindenekelőtt József Attilát, aki mutatis mutandis a magyar irodalomban a forradalomelőtti Gorkijhoz hasonló szerepet töltött be. És nem szabad megfeledkeznünk Radnóti Miklósról sem, aki költői fejlődésében a szocialista realizmus küszöbére érkezett, aki a klasszikus humanizmus eszmevilágából fokozatosan eljutott — a munkásmozgalommal való kapcsolata segítségével és József Attila példája nyomán — a szocialista realista ábrázolás első csíráinak kialakításához, megteremtéséhez. Nélkülözhetetlen ezeknek a törekvéseknek, a két világháború között elért eredményeknek a vizsgálata, már csak azért is, mert enélkül igen könnyen felületes, a bonyolult dolgokat leegyszerűsítő megállapításokba tévedhetünk. így történt ez bizonyos értelemben Nagy PÉTER-rel, aki a sematizmus okait keresve többek között utalt a harmincas évek szociografikus népi irodalmára, annak empirizmusára is. Ebben természetesen van bizonyos igazság, ha az empirizmus és a sematizmus itt nem is egy nevezőre hozható két dolog. De ugyanakkor nem szabad azt sem elfelejtenünk, hogy a sematizmus a forradalmi emigráció irodalmában 26* 403