Klaniczay Tibor: A realizmus kérdései a magyar irodalomban. Az Irodalomtörténeti Kongresszus vitái 1955. november 1-2-3. (Budapest, 1956)
A szocialista realizmus kibontakozáa a magyar irodalomban
kánk pedig — gyakran eléggé prakticista módon — csak a perspektívát kéri számon lírikusainktól. József Attila költészetében a két összetartozó motívum egymás fényétől kap nagyobb világosságot. Kell-e mondanom, hogy József Attila korában, az akkori viszonyok között az első motívum egyben politikai távlatot is jelentett, s hogy a második motívum sem absztrakt perspektívát tartalmaz, hanem nagyon is konkrét, nagyon is humanista igényt szólaltat meg. Mert mit is jelent a »mindenséggel mérd magad« gondolata? Gorkij egyik tanulmányának végén költői szárnyalású prózában így van ez megfogalmazva. Engedjék meg, hogy befejezésül ebből idézzek: » . . . Számomra nem létezik idea az emberen kívül... Az a leggyönyörűbb a mi világunkban, hogy munka, hozzáértő emberi kéz munkája hozta létre, minden idea a munka folyamatából keletkezik — erre tanít minket a művészet, a tudomány, a technika fejlődésének története . . . ,,Azért hódolok” az ember előtt, mert értelmének, képzeletének, fantáziájának megtestesülésén kívül semmit sem érzek, semmit sem látok a mi világunkban . . . S ha szentségről kell beszélnünk, hát csak az embernek önmagával való elégületlensége a szent, az a törekvése, hogy jobbálegyen, mint amilyen ; szent a gyűlölete a sajátmaga teremtette mindenféle köznapi lim-lom iránt; szent az a vágya, hogy eltörölje a földről az irigységet, kapzsiságot, bűnt, betegséget, háborút s mindenféle ellenségeskedést az emberek között; szent a munkája.« Sikerült talán megvilágítanom, hogy ez a két motívum mennyire összetartozó, hogy József Attila két sora lényegében egységes gondolatot, a pártosság csak dialektikusán felfogható eszméjét fejezi ki. Tévesen jár el tehát az, aki a két mozzanatból csak az elsőt hangsúlyozza, de az is, aki merev dogmatizmussal csak a másodiknak ad létjogot. Ez a két motívum csak együtt, egymást erősítve adja meg a szocialista irodalomnak ezt a magával ragadó pátoszát, ami József Attila költészetének oly bensőséges sajátja. Elérkezett az idő, hogy ezt a szintézist mai líránk új, magasabb fokon szintén megteremtse.* * Gyorsírói feljegyzés alapján. 410