Klaniczay Tibor: A realizmus kérdései a magyar irodalomban. Az Irodalomtörténeti Kongresszus vitái 1955. november 1-2-3. (Budapest, 1956)
A szocialista realizmus kibontakozáa a magyar irodalomban
SIMON ISTVÁN : Nagy Péter elvtárs prózairodalmunkat .értékelő és taglaló tartalmas előadása a mai. illetve a felszabadulás utáni magyar irodalom legfontosabb kérdését, a szocialista realizmus térhódítását ismertette, jobban mondva a szocialista realizmus múltbeli és jelen problémáira irányította figyelmünket. Vitaindító előadásának számos megállapítása, a szocialista realizmus ismérveinek és tartalmának irodalmi művekkel, regényekkel, kisregényekkel vagy novellákkal kapcsolatos konkrét elemzése regényirodalmunk és általában prózánk eddig megtett útját, fejlődési szakaszait mérte fel, és természetesen azzal, hogy figyelmes elemzés mérlegére téve a műveket, fogyatékosságukat és erényeiket a szocialista realizmus mércéjéhez állította : néhány sokat vitatott kérdést tisztázott, vagy közelebb vitte a vitát az igazsághoz. Ami előadásának alapkérdése, az persze nemcsak a prózára áll, s így nem ismétlem meg újra azokat, hanem költészetünk fejlődését próbálom vázolni, párhuzamosan a próza Nagy Péter által előbb ismertetett útjával. A magyar lírát mindig az jellemezte, hogy vezetője, de legalábbis hűséges társa volt népünk történelmének és vezetője volt a nemzet felemelkedésének, harcainak, s ahogy mondani szoktuk, krónikása e nép életének, sorsának. Ha valaki egy távoli bolygóról hirtelen idecsöppenne és meg akarná tudni kik vagyunk, milyen ez a nép — mondotta nemrégen egyik kiváló költőnk — három verset tennék eléje : Vörösmarty Liszt Ferenchez-jének második és harmadik strófáját, Ady Sípja régi babonának és József Attila Hazám című versét. Talán túlzás lehet ez a példa, egy dolgot mindenképpen jelez, költészetünk és népünk szoros összefonódását. Költőinknek mindig nagy becsvágya volt, hogy műveikkel és életükkel milliókat neveljenek a hazaszeretetre, milliók gondjait viseljék szívükön, milliók vágyát, akaratát fejezzék ki. Ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy a magyar költészet sohasem szakadt el a néptől s amelyik költő elfordult tőle, bármilyen tehetséges volt is, nyomtalanul tűnt el az időben. 411