Klaniczay Tibor: A realizmus kérdései a magyar irodalomban. Az Irodalomtörténeti Kongresszus vitái 1955. november 1-2-3. (Budapest, 1956)

A szocialista realizmus kibontakozáa a magyar irodalomban

a verseskötetünket, hogy a kötet bizonyos százalékát olyan versek tegyék ki, amelyeket általában mindenkinek meg kell írni, s néha bizony utólag Íratták egy vagy két hét alatt ezeket a verseket a kötethez. Elárulhatom, hogy első kötetemnél lektori és baráti tanácsra én is ezt tettem. Általában falusi témákról írtam akkor s hogy a mérleg két serpenyője egy szinten legyen, három vagy négy verset gyorsan megírtam városi munkástémáról. S legnagyobb csodálkozásomra, a megjelenő kritikákban ezeket láttam viszont mint idézeteket. Szerencsére túlvagyunk már ezen a korszakon, költészetünk kijutott a sematizmus ragadós kátyújából. Már tudjuk azt is, hogy egy valamirevaló költőnek nem kerül nagy fáradságába megírni egy verset bizonyos témáról, méghozzá olyan verset, amely elfogadható, közölhető, s talán politikai mondanivalójával teljesít is egy fontos feladatot. De tisztában vagyunk azzal is, hogy költészetünk nem elégedhetik meg ennyivel, minden költőnek meg kell teremtenie a saját hangját, s ezzel a hanggal és e hangon elmondott saját mondanivalójával kell gyarapítania a sokszínű új lírát, hogy e líra méltó lehessen nagy korunkhoz és múltbéli nagy költészetünkhöz. Az egyéni költői hang kialakításához idő kell. Irodalom­történeti példákkal lehet bizonyítani, hogy nagy költőink közül hányán járták meg az útkeresés, az egyéni hang megtalálásának kitérőit, kis elágazó ösvényeit, mire céljukhoz értek. Ady az első kötet után hét évre adta ki az Új verselc-et, József Attila néhány kötetében különböző hatások és tanítómesterek segítségével jutott el a Nincsen apám, de különösen a Döntsd a tökét és a Kül­városi éj című kötethez. A mondanivaló alakítja ki, teremti meg a formát, a legjobb közlési módot — fordított esetre nem tudnék példát mondani ; a mondanivaló igazsága és újszerűsége nem bírja el azt, ami elavult. A szocialista realizmus, amely a legigazabb útja az irodalomnak, nem nehezítheti, sőt megkönnyítheti az egyéniség kibontakozását, hiszen hozzásegíti a költőt az élet és a kor legjellemzőbb vonásainak felismeréséhez, s a költő a maga lelkén átszűrve, mint művének majdnem mindenkori hőse kifejezi e jellemző vonásokat a versekben. Új líránkban sokan még hiányol-416

Next