Klaniczay Tibor: A realizmus kérdései a magyar irodalomban. Az Irodalomtörténeti Kongresszus vitái 1955. november 1-2-3. (Budapest, 1956)
A szocialista realizmus kibontakozáa a magyar irodalomban
A megállapítás lényege igaz, de vázlatosságánál fogva nem helyesek a részletek. Most nem akarok a szociografizmus korlátain és a népiesek realizmus-értékén vitatkozni, inkább a két nagy író elhelyezésével. Hogy Móricz, a maga paraszti demokratizmusával több, mint kritikai realista, azt éppen Nagy Pétbe, bizonyította monográfiájában. Őt joggal nevezhetjük a magyar szocialista realizmus előfutárának. Abban viszont már kételkednem kell, hogy József Attila is csak előfutár-e? S ez nem csupán a szavakon való nyargalás, hanem lényegbevágó kérdés. A szocialista realizmust nem stílusjegyek, hanem az újfajta világnézet, a marxizmus—leninizmus ideológiája különözi el a másfajta realizmustól. S ez a világnézet tette József Attilát, a nagy költőt Ady után legnagyobb nemzeti költőnkké a huszadik században. Vajon mit látott volna e nélkül az újfajta tudatosság nélkül a város peremének munkásaiban a fasizmus szorítása idején? Legfeljebb a régi, friss tömeg kushadását, a reménytelen alternatívát, mint legnagyobb tehetségű barátja : Galamb ucca! Pokol tornáca! Vagy mégis, a Jövendő tornáca vagy? De előtte a sivárságban is biztos fénnyel világlott fel a jövő, a mi világunk. Nem a fanatikus problémátlan vakbuzgóságával, vagy az utópista naiv álmodozásával, hanem a marxista költő lényeglátó optimizmusával és történelmi pillantásával. Van-e magyar költő irodalmunkban Petőfin kívül, akinek az eszme, amelyre feltette életét annyira húsává-vérévé vált volna, mint József Attilának? Lírája, amely csak úgy sugározza az igazi emberi nagyság, a társadalmi értelemben felnőtt ember igényét egy olyan korban, »mikor az ember úgy elaljasult«, lehetett volna-e ekkora — minden költői tehetség mellett — enélkül az újfajta tudatosság nélkül? Ha majd komolyan vesszük lírai gondolatait és összefüggően felmutatjuk azt az újfajta humanizmust, a szocialista humanizmust, azt az új etikát, amelyet az emberi szabadságról, a munkáról, a szabadidő örömeiről, az emberek társadalmi és egymáshoz való viszonyáról vallott, akkor láthatjuk csak igazán, milyen magaslatokra juttatta a magyar lírát. S akkor bizonyára eloszlik majd nemzeti álszerénységünk és elfoglalja méltó helyét a szocialista világirodalomban, Majakovszkij mellett. 440