Klaniczay Tibor: A realizmus kérdései a magyar irodalomban. Az Irodalomtörténeti Kongresszus vitái 1955. november 1-2-3. (Budapest, 1956)
A szocialista realizmus kibontakozáa a magyar irodalomban
munkra érvényes tételeit fogalmazta meg és lényegében felszabadulás utáni irodalmunk fejlődésútjának legfontosabb kérdéseit állította vizsgálódásai középpontjába. Ha némely helyen talán túlságosan tömörnek, vagy éppen elvontnak tűnik is előadása, egésze mögött érezni a való élet lüktetését, az irodalom gyakorlatából, alkotóműhelyéből hozott kérdésfelvetéseket. Az előadás komoly hiányosságának tartom viszont, — amire persze magyarázatul szolgál a terjedelem korlátolt volta és az előadó azon helyes célkitűzése, hogy mai irodalmunk számára nyújtson elsősorban útmutatást, — hogy a szocialista realizmus egyes vonásainak, jegyeinek haladó irodalmunkban már korábban létrejött elemeire nem, vagy alig történik utalás. Még leginkább negatív vonatkozásban, például a sematizmus múltba visszanyúló gyökereinek feltárásában teremt kapcsolatot a múlt, az irodalomtörténet és a jelen, az élő irodalom között. Pedig e kapcsolat pozitív vonatkozásban méginkább létezik és ezt nem lehet néhány rövid utalásra leszűkíteni, ahogyan azt az előadás teszi. Hiszen József Attila és Móricz Zsigmond művészete elevenen hat mai irodalmunkban és nem ártana elemezni, mik azok a magatartásbeli és alkotó-módszerbeli vonások, sajátosságok, amelyek magasabb szintre emelve továbbélnek a szocialista realista irodalomban is. Természetesen a szocialista realizmus egyes jegyei megjelenésének, azok kialakulási folyamatának vizsgálata nem egyetlen előadás, vagy kutató feladata, egész XX. századi irodalomtörténetírásunk egyik központi kérdése ez, amit mai irodalmunk eszmei és módszerbeli gyorsabb előrehaladása segítésének céljából mindannyiunk munkájának egyik legfontosabb alapelvévé kell tennünk. Ebből a szempontból kívánok kitérni a szocialista realizmus Nagy Péter által is egyik alapvető jegyének említett vonására, nevezetesen az irodalmi pártosság, a nép, a haladás ügye melletti tudatos írói állásfoglalás kérdésére. A hozzászólók közül már többen foglalkoztak a felszabadulás előtti irodalomban jelentkező, s a szocialista realizmus egyes elemeit magukbafoglaló irodalmi jelenségekkel, így a két világháború közötti emigrációs és hazai irodalom egyes kérdéseivel. Engedjék meg, hogy hozzászólásomban még valamivel előbbre, a Tanácsköztársaság irodalmáig nyúljak vissza, mert véleményem szerint itt fogalmazódott meg először a tudatos írói magatartás és az új, a m á s irodalom igénye. Az irodalom, mivel nemcsak tükrözi a valóságot, de annak alakulására is hatással van a maga emberformáló művészi erejével, eszméket szertesugárzó, érzelmeket elültető, vagy felkavaró nagy 448