Klaniczay Tibor: Marxizmus és irodalomtudomány (Budapest, 1964)
Pozitivizmus és filológia
egyes marxisták annyiban hibásak, hogy ezt kritika nélkül magukévá tették. A pozitivizmus és a filológia azonosítása egyúttal azt is magában foglalja, hogy a pozitivisták a filológiai munkát már kielégítő módon elvégezték. A szellemtörténészek ezt valóban így gondolták és kritikátlanul építettek a pozitivisták megbízhatónak vélt adataira, szövegkiadásaira. Pedig ezek megbízhatósága, mint fentebb kifejtettem, sokszor felette kétes és ezért a szellemtörténészek gyakran estek áldozatul a pozitivistákkal kapcsolatos hiedelmüknek. A marxista kutatás azonban a tényekre épít, s ezért hamar ki kellett derülnie a korábbi filológiai munka elégtelenségének. A filológia új fellendülése ezért a marxista irodalomtudomány kibontakozásával együtt következett be. Mihelyt napirendre került a magyar irodalom társadalmi összefüggéseinek vizsgálata, mihelyt az új irodalomtörténetírás nem atomizált jelenségekként fogta fel az irodalmi alkotásokat és mihelyt nem pusztán levegőben lógó eszmék megnyilvánulásait kereste bennük, hanem az osztályharc irodalmi vetületét és a marxista értelemben vett történetiséget, akkor látnia kellett, hogy sok esetben egyszerűen kicsúszik lába alól a talaj. Mindnyájan tapasztalhattuk, hogy a valóságos összefüggéseket keresve roszszaknak bizonyultak a szövegek, hiányosaknak az életrajzok, pontatlanoknak az adatok. Egy publicisztikai írás esetében talán még elég volt a pozitivisták által feltárt anyag, de mihelyt klaszszikusaink méltó feldolgozásához és értékeléséhez s különösen a szintézis előkészítéséhez hozzáfogtunk, ez messze elégtelennek bizonyult. Mikor Ady cikkeinek kiadása, József Attila életművének feltárása vagy a XVII. század szabadságharcos költészetének helyes — nem a Thaly-féle romantikus — értékelése és sok más kérdés napirendre került, ingoványon éreztük magunkat és ez elengedhetetlen kötelességünkké tette az anyag becsületes feltárását és az elmaradt filológiai munka elvégzését. Nem a pozitivizmus, hanem a marxista történetírás igénye idézte tehát elő a filológiai munka új kibontakozását. Ez nem a pozitivizmus reneszánsza, hanem ellenkezőleg a pozitivizmus kritikája; annak dokumentálása, hogy a pozitivizmus a maga idealista szemléletével azon a téren sem tudott megnyugtató eredményt felmutatni, amit egyik fontos feladatának nyilvánított. Az egzaktság, amivel a pozitivizmus képviselői kérkedtek, nem náluk keresendő, ezt a marxista irodalomtörténetírásnak kell meg226