Klaniczay Tibor: Marxizmus és irodalomtudomány (Budapest, 1964)
A művészeti stílusok helye a marxista kutatásban
ízlése. Lukács és követői a burzsoázia hanyatló ízlésével, s művészi útkereséseivel nem egy új, éppen születő és kibontakozó művészet szempontjait szegezték szembe, hanem a burzsoázia teremtő korszakának a maga korában páratlan remekműveket létrehozó, de ma már elavult ízlését és stílusát. Így azután a realizmus koncepció minden marxista szándék ellenére számos esetben éppen a szocialista irodalom és művészet ellen fordult. Ismeretes Lukács Györgynek Brecht elleni támadása, a József Attila költészetével szemben sokáig megnyilvánuló tartózkodás, vagy művészeti téren Derkovits elmarasztalása, s nagy szocialista művészeinkkel szemben — a realizmus címén — a millenniumi uralkodó osztályt dicsőítő, illetve a Horthy-kor kegyeit élvező harmadrangú művészek példaképpé emelése. Hiába állította tehát a lukácsi realizmus-elmélet a formalistaszellemtörténeti stíluselméleteket látszólag a fejükről a talpukra, az eredmény hibás maradt. Ez már csak azért is szükségszerű, mert mind a kettő végső fokon Hegel egyik kevéssé szerencsés tételére, a klasszika és romantika örök harcának Schlegeltől átvett és általa továbbfejlesztett formulájára vezethető vissza. A Wölfflintől d’Orsig ívelő stíluselméletek a hegeli koncepció szubjektív idealista-formalisztikus-szellem történeti eltorzításai. A realizmus-antirealizmus antagonizmusának az elmélete viszont a hegeli formula materialista továbbfejlesztésére irányuló kísérlet, amely azonban akaratlanul is közeli rokonságban marad annak objektív idealista korszerűsítéseivel. Ez utóbbiak jellegzetes példája Benedetto Croce esztétikája, amely a poesia — non poesia formulával próbálja tisztázni a művészetek alapproblematikáját. S mivel a neohegeliánus Croce ugyanannak a múlt századi ízlésnek az alapján áll s ugyancsak a múlt századi realista stílust kedveli, mint Lukács neohegeliánus gyökerű esztétikája, értékeléseik — a köztük levő minden nézetkülönbség ellenére is — többnyire azonosak: konzervatív nézőpontból idegenül állnak a modern művészetek előtt, a múltra vonatkozóan pedig, ami a lukácsi elmélet szerint realista, az Croce szerint általában a „poesia” pozitív kategóriájába tartozik, az „antirealista” jelenségek pedig Croce esztétikájában többnyire „cattivo gusto” (rossz ízlés) címen kerülnek elmarasztalásra. Jellemző, hogy az olasz szellemi életben Croce és Lukács esztétikai nézetei könnyen és gyakran keverednek, s Croce számos tanítványa ma a lukácsi esztétikát képviselve törés nélkül folytatja munkássága eredeti irányát. A Cro-73