Kniezsa István: Általános nyelvészet, stilisztika, nyelvjárástörténet. A 3. Országos Magyar Nyelvészkongresszus előadásai, Budapest, 1954. november 11-13. (Budapest, 1956)
Balázs János: A stílus kérdései
162 Balázs János Hogy némi ízelítőt adjunk abból, mit jelenthetett annak idején a romantika, mint korstílus nyelvi tekintetben, idézzük Vörösmartynak A Guttenberg albumba című epigrammaszerű költeményét: „Majd, ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek S a kitörő napfény nem terem áltudományt ; Majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből S a szent béke korát nem cudarítja gyilok ; Majd, ha baromból s ördögből a népzsaroló dús S a nyomorú pórnép emberiségre javul; Majd ha világosság terjed ki keletre nyugatról És áldozni tudó szív nemesíti az észt ; Majd ha tanácsot tart a föld népsége magával És eget ostromló hangokon összekiált, S a zajból egy szó válik ki dörögve : »igazság!« S e rég várt követét végre leküldi az ég : Az lesz csak méltó diadal számodra, nevedhez, Méltó emlékjelt akkoron ád a világ.” Vajon csak a tartalom érdemel itt figyelmet ? Nem a tartalom és forma együttlS nincs-e valami bámulatos egyensúly itt a tartalom újszerűsége és a forma merészsége között ? Nem a tartalom határozza-e meg a formát ? Kifárad-e az éj a mindennapi szóhasználat szerint, s szűnnek-e a hazug álmok papjai s kitör-e a napfény, s cudarít-e a gyilok ? Nem új jelzős kapcsolat-e a népzsaroló dús ? S nem új vonzat-e a javul ige mellett, hogy a nyomorú pórnép emberiségre javul, s nem új igekötős összetétel-e az,hogy a föld népsége magával egei ostromló hangokon „összekiált”. Micsoda új asszociációk, mennyi újszerűség eszmei tartalomban és nyelvi megformálásban! Nem volna-e már itt az ideje, hogy a modern stilisztika, a modern jelentéstan kifinomult módszereivel vizsgáljuk Vörösmarty nyelvét, aztán Aranyét, meg Adyét, meg Tóth Árpádét, Móricz Zsigmondét, József Attiláét, és másokét? Hogy az efféle kísérletek milyen új eredményekkel kecsegtetnek, mutatják olyan kezdeményezések, mint Bóka Lászlóó az Ady szimbolizmusában rejlő tartalmi és formai elemek összefüggéséről. Hogy mit jelent a langue-elemek egyéni, paroZe-jelenségként való realizálódása, a megszokott kapcsolatok fellazítása, az elmozdulás a kikristályosodott s elkopott nyelvi rendszerben, mi sem mutatja jobban, mint pl. J ó z s e f A11 i 1 á nak ez a néhány strófája : „Az éjjel hazafelé mentem, Éreztem, bársony nesz inog, A szellőzködő, lágy melegben Tapsikolnak a jázminok,