Kniezsa István: Általános nyelvészet, stilisztika, nyelvjárástörténet. A 3. Országos Magyar Nyelvészkongresszus előadásai, Budapest, 1954. november 11-13. (Budapest, 1956)
Balázs János: A stílus kérdései
186 Zolnai Béla voltak rímellenes korszakai, egyik speciális fajtája a stílusnak. Ady attitűdje: a mondanivaló elsőbbsége, a forma lebecsülése (persze ezt kritikával kell megvizsgálni), a természetesség, az akció: „Én voltam úr, a vers csak cifra szolga” (Hunn új legenda). Beletartozik a stilisztika történetébe József Attila prózai nyilatkozata is: „A burzsoá szó művészi alkalmazása más a proletár számára és más a burzsoá számára. Utóbbi valószínűleg még művészi létjogosultságát is megtagadja. Az ő fülében nem hangzik költemény gyanánt . . .” (Költészet és nemzet. É. n. 13). Majakovszkij egy versrészlete ékesen bizonyítja, hogy az író és a társadalom egész beállítottságából folyik az egyes stíluselem, a sztiléma: „Az manapság | a mi költőnk, || az | az írónk, I aki hasznos || .... A versben || ma a kényszeradag harsog. || Aki író, I az I ma | nyersen || harci jelszót ír | meg marsot!” (Isten madárkája). A Teli torokból c. versében írja: „versem az élőkkel | élő nyelven beszél”. 2. Már Balázs János utalt rá — BALLYval szemben —, hogy a stílusvizsgálatnak a diachronikus szempontokat is figyelembe kell vennie. a) Azt hiszem, a SAUSSURií-féle diachronia és szinchronia egész komplexumát vizsgálat alá kellene venni. Itt csak fölvetek néhány gondolatot, anélkül, hogy a kérdés megoldását megkísérelném. Lexikológiailag: meg lehet-e állapítani, hogy valamely szó vagy jelentés melyik szinkróniába tartozik? Elavult szó bármely pillanatban aktualizálódhatik. Az időbeli határok elmosódnak, erre már Bally is utalt. Egyidejűségben élnek egymás mellett a különböző szinkróniába tartozó szavak. Ha szinkronisztikus szempontból nézem a „mai nyelvet” (ez maga is relatív fogalom és sokrétű valóság), akkor pl. a szervusz szót a 30 éveseknél idősebbek nyelvében találom; egyidejűleg azonban a húszévesek szevasz-1 mondanak, a tízévesek pedig szia-1 (vö. Nyr. LXXVI, 305). Bally szerint a stílusvizsgálat szempontjából közömbös a szó múltjának vagy pláne etimológiájának ismerete. Azt hiszem, ez korrekcióra szorul. Sokszor egy nyelvi jelenség stilisztikai értékelését elősegíti az előző, vagy régebbi nyelvállapot ismerete. A laikus komikusnak találhatja a régi irodalom egynémely kifejezését, mert szinkronikusan, csak a mai nyelvállapothoz méri. Az irodalmilag művelt olvasó esetleg éppen ezekben a kifejezésekben fedezi föl pl. Zrínyi expresszív-ciklopi őserejét. — Petőfi A régi jó Gvadányi c. versének („Kegyelmednek már rég pihen a pennája . . .”) éppen abban van a stílusértéke, hogy tudatosan elkülöníti a mai nyelvet a vele egyidejűleg föltálalt régi költői nyelvtől. Csak úgy van reliefje a mai szónak, ha a régi mellé állítjuk. A comparaison tehát (Bally szava) itt nem egyidejű jelenségek között van. Hogy a szó etimológiai alkata mennyire befolyásolja a szó hangulati értékét, arra idézhetjük példának a nyelvújítási szavakat (bérenc, tanoda), amelyek ma is idegenszerű jelleggel bírnak, és csak úgy értékelhetők, ha gondolatban visszahelyezzük őket a korba, amelyben keletkeztek. A szláv jövevényszavakat, amelyek nem elemezhetők és gyakran (nyelvünkben szokatlanul) háromtagú gyökök (borona, berkenye, gereblye, garmada): ma is megőriztek bizonyos archaikus ízt, amit etimológiájuk ismerete csak tudatosít. Az egytagú finnugor gyökök (él-, ér-, fog-) éppen etimológiai alkatuk miatt semlegesek. A francia köznyelvben a panification tudós etimológiájú szó más hangulatú, mint a boulangerie, és asszociatív kapcsolatban van más -ation végzetű nem népi szavakkal. Aki tudja, hogy a francia familiáris nyelvi fritz ’német’ szó nem tartozik a neolatin szókincsbe, hanem