Kniezsa István: Általános nyelvészet, stilisztika, nyelvjárástörténet. A 3. Országos Magyar Nyelvészkongresszus előadásai, Budapest, 1954. november 11-13. (Budapest, 1956)
Balázs János: A stílus kérdései
Hozzászólások 253 A másodév: a tulajdonképpeni stilisztika, helyesebben stilisztikai gyakorlat feladata az, hogy megtanítsa a hallgatókat a már megismert, rendszerezett, tudatosított nyelvi tények célszerű és hatásos használatára. Ezen belül először tisztázzuk az elvi kérdéseket: miben több, illetve más a stilisztika, mint a leíró nyelvtan; mi a stílus; mi a nyelvi stílus; mik a stílusrétegek és mi a stilisztika. Aztán tárgyaljuk a helyes stílus követelményei keretében a szabatosság, világosság és magyarosság kérdéseit. Röviden bemutatom, milyen elméleti és gyakorlati kérdések szerepelnek pl. a magyarosság kategóriáján belül: 1. A magyar nyelv nyelvtani, szókincsbeli és hangtani sajátságai. 2. A nyelvművelés elvi alapjai; jelentősége; mai feladatai; a nyelvhelyesség kérdése. 3. Magyaros szóhasználat: a) magyaros hangulatú szavak és kifejezések, b) tájszavak, szakszavak, zsargonszavak, divatos szavak; c) jövevényszó, idegen szó. 4. Magyaros mondatszerkesztés: a) a magyar nyelvre jellemző nyelvtani sajátságok használata; b) szólások; c) szóláshasonlatok; d) közmondások; e) szállóigék; f) a tájnyelvi grammatikai sajátságok használata; g) idegenszerű szerkezetek, szerkesztésmódok (barbarizmus: latinizmus, germanizmus, russzicizmus, gallicizmus stb.). 5. A nemzeti nyelv rétegemek egymáshoz való viszonya és irodalmi felhasználása (tájnyelv, csoportnyelv, zsargon). 6. Nyelvünk legújabb fejleményei. A mozgalmi zsargon. 7. A nyelvhelyesség szempontjából különösen számba jövő grammatikai elemek (ragok, névutók, igekötők, névmások, igefajok stb.) használata. Nyelvhelyességi babonák. Stb. A másodév utolsó negyedében kerül sor a stílusrétegek részletesebb megbeszélésére (lényegük, felosztásuk a közlő és kifejező funkció alapján, továbbá a tudományos, publicisztikai, hivatalos és művészi stílus stb. részletes megtárgyalása, főként a nyelvi kifejező eszközöket illetően; ez különösen az utóbbira vonatkozik). A harmadév anyaga mintegy a művészi stílus folytatásaképpen a műfajelmélet, és az egész magyar oktatást bezárja ,,a legmagasabb rendű beszéd”: a vers tana. A stilisztika oktatás eredményessége — mint már fentebb is mondottam — az elmélet helyes összeállításán túl, a jól kiválasztott gyakorlatokon múlik. Lássunk erre is néhány példát. Mindjárt az év elején olyan szövegeket vettünk, amelyeknek a tárgya azonos, a cél is közös, de eltér az írói természet, a kor és az ízlés. Ilyen gyakorlatunk volt pl. a különböző ars poetica-k (Petőfi, Ady, József Attila) stilisztikai egybevetése. Megfigyeltük a mondatok világosságát, uralkodó mondatforma az összetett. Petőfinél az első olvasásnál érthető minden, mert pontos a mondatfűzés és észrevehető a vonatkoztatás. Alárendelt mondataiban sem a másod- vagy harmadrendűség uralkodik, hanem a mellérendelés. Világosak Petőfinek a szavai is — ünnepélyességük ellenére. Még a legritkább használatú szókapcsolatok is magyarázat nélkül érthetők. — Ady szövege nehezebb, noha mondatkapcsolása még zártabb, mint a Petőfié. Az összetett mondatok közül is legtöbbször a páros kötőszavas kapcsoló mondat szerepel, s a mondattagokban is aránylag kevés a másfajta mondatrész, ellenben sok a felsorolás, a többtagú alany stb. A nehézségeket a szavak okozzák: az átlagos olvasóknak nem világítanak, Ady szavai ugyanis