Kniezsa István: Általános nyelvészet, stilisztika, nyelvjárástörténet. A 3. Országos Magyar Nyelvészkongresszus előadásai, Budapest, 1954. november 11-13. (Budapest, 1956)
Balázs János: A stílus kérdései
254 Szathmári István ebben a versben nem a nyelvi tudat előterében levő szavak, hanem vagy a történelemtől kapott erős érzelmi velejárójuk van, vagy a bibliás, ódon zamat kényszerít bennünket arra, hogy a legtöbb jelentést adjuk a szó mögé, vagy a szólásos, közmondásos szókapcsolat utal az általánosabb érvényre, sőt néhány idegen szó arra való, hogy az elszigetelt ember dacossága leghatásosabban fejeződjék ki. — József Attilánál is az összetettség uralkodik, de gyakran megtöri az egyszerű kérdő és felszólító mondat. Szerkesztése ugyanolyan, mint a Petőfié, Petőfi a nemlegestől indul a valóságos felé, József Attila az általánostól az egyedi felé. Ahogy a fogalmazás az általános mellé egyre több személyes vonást ölt magára, akként változik a szókincs is. Hamarosan megjelennek a harmincas évek munkásmozgalmára jellemző szavak: szesz, mámor, kocsma, nyomorító hatalom, üldözés, táborokba gyűlt bitangok, s ugyanakkor a nem is messzire tovább mutató szavak: az értelem, a rend, a testvéri tankok stb. Sok gyakorlatunk volt a szabatosság köréből. A rokonértelmű szavak egész évben ott szerepeltek foglalkozásainkon. Gyűjtöttünk szavakat annak az érzékeltetésére, hogy egy-egy fogalom kifejezésére mekkora lehetőségeink vannak. Pl. az egyik csoport a „mit csinál a szél ?’’fogalomkörre 162 igét és kifejezést gyűjtött. Egy másik csoport a „nem normális” fogaimat 79-féleképpen tudta kifejezni, s köztük számos olyan szó akadt, amely alkalmas sok zsargonná vált közkeletű szó tehermentesítésére. A gyűjtés mellett gyakoroltuk a szinonima-sorok szövegben való alkalmazását, mégpedig rendesen úgy, hogy fogalmazásainkat össze tudtuk vetni irodalmi szövegekkel, így segített bennünket Petőfi orkán-leírása az Apostolban, Veres Péteré a Próbatételben, Vörösinartyé a Vén cigányban, továbbá Mikszáth, Gárdonyi, Tömörkény, Móricz szövegei más és más vonatkozásban. Gyakoroltuk a szinonímasorok értelmi és érzelmi különbségeit, a fogalmazásban való szerepüket, a fordítói gyakorlatban való felhasználásukat. Egyes gyakorlatokban olyan finom jelentésárnyalatokra és értelmi eltérésekre is felhívtuk a figyelmet, mint amely a mosolyog — somolyog — bazsalyog, vagy a kuncog — vihog — vigyorog szinonímasorban megnyilatkozik. Volt olyan gyakorlatunk is, amikor azt akartuk ellenőrizni, ismerjiik-e pontosan a szavak jelentését, be tudjuk-e bizonyítani reális jegyek megmutatásával, hogy a szó a birtokunkban van? A gyakorlatot úgy hajtottuk végre, hogy egymás mellé állítottunk tíz-tizenkét szót, s először megállapítottuk a szó fogalmi tartalmát, azután a stilusrétegét, s a puszta értelemből előálló kifejezésárnyalatát (pl. jegec - repes — bolondéria — kotnyeles — cselleng — jövesztés — kocog stb.). És végül lássunk egy olyan gyakorlatot, amelyben a nyelvi stílust vizsgáltuk ; ilyen volt Asztalos István: A dohány c. novellájának feldolgozása. A novella szerkezetének, alapeszméjének, témájának, címének a megbeszélése után következik a nyelvi stílus részletezése. Álljon itt maga a vázlat: 1. a) A közlés: művészi stílus, h) a kifejezés: negatív, humoros, c) változatosság a nyelvi eszközök használatában. 2. A párbeszéd élénkségének az érzékeltetésére használt mondatformák: a) rövid kijelentés, b) felkiáltás, c) kérdő mondat, d) hiányos mondat, e) elhallgatás. 3. Az összekötő elbeszélésben inkább az összetett mondat uralkodik, de túlsúlyban van a mellérendelés. Ha alárendelő mondatot használ, akkor is rövidségre törekszik, általában szoros az összetűzés.