Komlós Aladár: A szimbolizmus és a magyar líra - Irodalomtörténeti füzetek 46. (Budapest, 1965)
A szimbolizmus Magyarországon - Ady Endre
társadalomra irányulnak. Már pedig a szimbolista kifejezések használata ,,ha a társadalmi-történelmi valóságra utalnak, lehet a realista költészet eszköze.” De „A francia szimbolisták költői gyakorlata, melynek fejlődése polárisán más irányú, mint Ady költői fejlődése, arról győz meg, hogy a szimbolizmus, mint olyan irodalmi irány, mely a valóságot azért mitologizálja, hogy elszakítsa társadalmi és történelmi gyökereitől, az a költői irány, mely a szimbólumot nem eszköznek, hanem az ábrázolás céljának tekinti, helytelen, a realizmus szempontjából elvetendő, káros és kóros irányzat.” Ady szimbolista versei közül pedig csak a részben, vagy egészben politikaiak felelnek meg teljesen a mondott igénynek, ezek tehát jó versek, szerelmi és halálköltészete azonban,mint a francia dekadenciában gyökerező, homályos és nem a társadalomra utalók idegen nekünk. A Meg akarlak tartani című vers például a modern privatizáló polgári költészethez tartozik s így mélyen alatta áll Ady egyidejű politikai cikkeinek, ezzel szemben A mi gyermekünk igazi Ady-vers, mert ebben már a jövendő képe is felvillan.5 6 Nem csak Ady iránti mély gyökerű elfogultságom teszi nehézzé, hogy elfogadjam e szigorú ítéletet, hanem a költészetet illető eltérő felfogásom is. Hiszen igaz-e, hogy a verset a homály vagy többértelműség értéktelenné teszi, s a „privatizálás” lefokozó dolog, még a Urában is? A versnek természetesen van értelme, s az olvasónak fel kell azt valahogy fognia. De sok vers varázsának éppenséggel mellőzhetetlen alkotórésze a homály, amely lehetővé teszi és megkívánja az olvasó képzeletének szabad röptét és a költővel való együttműködést. József Attila Bánat című költeménye („Futtám, mint a szarvasok”) szebb, mint A madár fiaihoz című társadalmi tartalmú és világos allegória, sőt szebb, mint magának József Attilának nem egy világos verse, s nem noha, hanem részben épp azért, mert homályos. Legyen szabad Goethére hivatkoznom, aki szerint „Minél megmérhetetlenebb (incommensurabler) és az értelem számára felfoghatatlanabb egy költői alkotás, annál jobb.” Sok allegóriát épp az tesz művésziét lenné, hogy minden ízük, részletük helyettesíthető egy fogalommal, mint egy algebrai egyenlet határozott számókkal, s így behelyettesítés után oly unalmassá válnak, mint egy megfejtett keresztrejtvény. Ha a világos társadalmi tartalmú lírát feltétlenül a „privatizáló” homályos líra fölé helyezzük, Ady költészetének jórészét kénytelenek volnánk elvetni s vissza kellene térnünk Tompa Mihály allegóriáihoz. 5 Tegnaptól máig (1958) c. könyvében, Ady szimbolizmusa c. 1954. 6 Az immanens megértéshez közelebb van némely régebbi kísérlet, így: Laczkó G. cikke, Ny 1909. 551. 1., Horváth J. Ady s a legújabb magyar 36