Komlós Aladár: A szimbolizmus és a magyar líra - Irodalomtörténeti füzetek 46. (Budapest, 1965)
A szimbolizmus Magyarországon - Ady Endre
mint Az ős Kaján, vagy Harc a Nagyúrral c. költeményekben; ennyi a különbség köztük. Az ilyen ki nem fejtett s épp ezért az átlagos lelki működést még alig meghaladó megszemélyesítések azonban érthetőbbé, lélektanilag megközelíthetőbbé teszik teljes mítosszá kibomlott nagy versrokonaik létrejöttét. A megszemélyesítés ugyanis Advnál rendszerint nem szorítkozik a nagy kezdőbetű használatára. A megszemélyesítésben életrekelt titokzatos erők olykor cselekvésre mozdulnak, s mesékben, mítoszokban virulnak ki. Ady képzelete, virágos kedvében, önmagát, szerelmeit, ellenfeleit egyaránt mámorosán szemléli, s ezzel megmámorcsítja az olvasót is. Számára a világ meseerdővé elevenedik, tele ismeretlen istenekkel, s ő épp azért teszi ránk a varázsló benyomását, mert különös adománya van az istenek felfedezésére. Még a dolgok és elvont fogalmak is, mint a pénz, az ősz, a csendtől való rettegés, stb., élő és mozgó valóságok nála, saját élettörténetük van. Ő maga meseszerű tájon él, meseszerű lények közt, olyanok közt, mint Csöndherceg, Őskaján, a Disznófejű Nagyúr, maga is meseszerű lény, s kedvese Léda is mitológiai lény lehet, ilyennek nevét viseli is, s oly földrajzi valóságok, mint Párizs, a Gangesz, a Hortobágy, a Szamos, a Krasznaárok is földrajz fölöttivé lényegülnek, valami metafizikai rendszer titokzatos részeivé. A század egyetlen más költőjének sem volt ilyen szuggesztív és dús fantáziája, s ilyen állandó, ilyen gazdag és pláne sajáttermésű mitológiája. De Adyt nem eszközei teszik szimbolistává, hanem fordítva: szimbolizmusa, pontosabban a realitásban gyökerező, de azt meghaladó metafizikai szemlélete szüli sajátos eszközeit. E szemlélet vizsgálata Ady fejlődésének és költészetének kulcskérdéséhez vezet. A politikai megállapítások rendszerint csak akkor emelkedhetnek költészetté, ha magasabb emberi perspektívába torkollnak (mint pl. József Attilánál A város pereménben, de sajnos, nála sem mindig), vagy egy titokzatos történelmi végzet sejlik át rajtuk (Ady: A Duna vallomása). Ady attól kezdve tud politikai verset írni, mikor a magyar társadalom tényeit egy a valóságban eredő, de valóságon-túli képbe emeli és fogja össze, amely megmutatja a tények összefüggését, magyarázatot és ítéletet is tartalmaz, azaz mítosszá lényegül át, a magyar ugar mítoszává. A szimbolizmus nem tehertétele hát Ady lírájának, ellenkezőleg, ez tette lehetővé azt is, hogy a politikáról szuggesztív művészettel beszéljen. Mert bökversei is politikaiak ugyan, de épp ezért bennök látszik legjobban, hogy milyen távol van itt még Ady önmagától. Itt ugyanis a politika még súlytalan napi esemény a szemében, — s épp a szimbolizmus révén jut el ahhoz a szemlélethez, hogy végzetszerűen, mitologikusán nagynak, saját és a Duna-táji népek életét is tragi42