Komlós Aladár: A szimbolizmus és a magyar líra - Irodalomtörténeti füzetek 46. (Budapest, 1965)
Szimbolizmus utókora
céljait megtagadjuk, de a magunk más céljaira felhasználunk egyet mást az általa talált művészi eszközök közül. így a mai líra sem mond le többé a lelki folyamatok szemléltetésénél a correspondanceokról, ha nem is hisz objektív létezésükben, nem felejti el, hogy a nyílt kimondásnál gyakran szuggesztívebb a sejtetés és körülírás s főképp, hogy igazi feladata nem a külvilág másolata, hanem a lelki reakciók feltárása (bár e feltárás társadalmi jelentősége megsokszorozódik, ha egyben a lelki reakciókat kiváltó külső világot is ábrázolja); s szívesen él azzal a zeneiséggel és felszabadult verseléssel is, amely szintén a szimbolizmus vívmányai közé tartozik, felhasználja hát a szimbolizmus műszereit oly szubtilis hangulatok kifejezésére, amelyeket a korábbi líra eszközeivel nem lehetett elfogni. Röviden: a szimbolista iskola a múlté, de ma már látnivaló, hogy roppant áttörés volt a költészet lényege felé, az álom, a lélek értelem meg nem világította titokzatos remegései felé, új lépcső az úton, mely a romantikával kezdődött s a görög-latin klasszicizmus racionalista-realista költészetétől a lélek homályos, mély rétegei felé tör. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy voltaképp az egész modern költészet vele kezdődik, s ellenfelei is jórészt az általa tört úton járnak (nálunk pl. Kassák és Erdélyi József is). A költők ma is a szimbolizmust folytatják, mikor élményeiket nem nevezik meg, hanem lefordítják a képek nyelvére, márpedig a mai líra több és merészebb képet használ, mint a múltban. Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, József Attila és Radnóti Miklós már a megmutatott konkrét valóságból indul ki, de éppúgy nyitva állnak a lélek homályos rétegei előtt is, mint a szimbolisták, az érett József Attila némely szép verse (Bánat stb.) a szimbolizmus legtisztább példányai közül való, s ő is éppúgy, mint Majakovszkij vagy Aragon is,más volna, ha Baudelaire és Verlaine nem járt volna előttük. 97