Komlovszki Tibor (szerk.): A régi magyar vers - Memoria saeculorum Hungariae 3. (Budapest, 1979)
Kecskeméti Vég Mihály: LV. psalmus
idegen dallamok hatására gondolnak, a orma népszerűsödését cseh—morva—lengyel hatásnak tulajdonítják. Az eredetet a középkori goliard költészetből származó gagliarda ritmusra vezetik vissza, melynek tiszta formája: m jj> i jj3 jj> Ebben az eredeti alakban és a belőle kisarjadt népes változatokban nemcsak népdalkincsünkben fordul elő (,,Érik a szőllő”, „Kis kacsa fürdik”, „Hopp ide tisztán”, „Elment a két lány”), hanem rendkívül népszerű lett későbbi irodalmunkban is, pl. Adynál és József Attilánál, aki „jambus-alapról hangolódik át” e formába (előfordulásait Horváth János állította össze Rendszeres magyar verstank ban a 46 — 47. lapon), József Attila gagliardáival pedig Szilágyi Péter foglalkozott József Attila időmértékes verselése c. könyvében.15 Psalmusunk metruma e felező 10-es és aszimmetrikus 11-es kombinációja: 3x10 + 11, a a a a rímeléssel. Az éles metszetekkel kettéosztott sorok 5 és 6 szótagos tagozódása alkalmas terjedelem egy-egy szólam befogadására, a 10 és 11 szótagos sorok pedig többnyire egy-egy mondattal azonosak. így szólam-, mondat- és ritmikai határok egybeesvén (enjambement egyetlen egy esetben sem fordul elő), a mű mondanivalójának és hangjának megfelelő kemény, feszes ritmus áll elő, melynek hatását a gyakori gondolatritmus még fokozza. Külön színt jelent a negyedik sor második felének a szótagszaporodás következtében előálló tempógyorsulása, mint az alábbi, népballadáink hangjára emlékeztető versszakban is: Akarok inkább pusztában laknom, Vadon erdőben széllel bujdosnom: Hogynemmint azok között lakoznom, Kik igazságot nem hagynak szóllanom. A metrum ritmikai színezését vonja maga után az is, hogy az egyébként gyakori s kemény veretűséget előidéző éles ritmust időnként tompa váltja fel, mint idézetünk utolsó két sorában is. Funkcionális jelentőséggel bírnak a hellyel-közzel előforduló metszeteltolások is. Legfeltűnőbb ez a negyedik versszak második sorában: Hogyha énnékem szárnyam lett volna, Mint az galamb | elrepültem volna, Hogyha az Isten engedte volna, Innét én régen \ elfutottam volna. (Az utolsó sorban a metrum szerinti 5|6 tagozódás bír funkcionális jelentőséggel.) Ellenkező tendenciájú metszeteltolást találunk az alábbi versszak utolsó sorában. Itt ugyanis a sor első felének szótagszáma szaporodik meg (7), s második felében csökken (4), miáltal az utóbbi sorfél kap tartalmi kiemelést: Csak rívok-sívok nagy nyavalyámban, Elfogyatkoztam gondolatimban, Megkeseredtem nagy búsultomban, Ellenségemre való | haragomban. 15 Bp. 1971. 217 — 51. 89