Köpeczi Béla - Sőtér István (szerk.): Eszmei és irodalmi találkozások. Tanulmányok a magyar-francia irodalmi kapcsolatok történetéből (Budapest, 1970)

Eszmei és művészi találkozások a 20. században

ebből a villoni forrásból, — ennek a lírának személyes vallomás-, gyónás-, szinte „bizalmas” jellege, amely egy teljes osztály, nemzet, világ s átfogásával, sorsának átvilágításával egyesül, — indításokat, ösztönzéseket kapott a villoni mintából, nem beszélve motívum-, gondolategyezésekről, (haláltánc stb.), — tény az, hogy Villonnak a 20. század világirodalmában kevés ilyen rangú és önálló feldolgozója, követője volt. A középkori költő vitáját önmagával, — helykeresését a világban, — szembenézését problémáival folytatja más eszközökkel, más időben a magyar marxista költő. S még egy vonatkozásban segíti Villon a magyar költőt: sajátos esztétikája, művészi elvei kialakításában. Prózai írásai utalnak erre: már az Ady-vízióban, 1929-ben ír arról, hogy „vannak nem-szép, sőt csúf, de tökéletes műalkotások, mint például Rodin munkája, La Belle Héaulmiere, vagy akár a Villon-ballada” (ÖM III. 23). És mégegyszer: „... kettős a mű tetszőssége: — tetszik vagy nem tetszik az anyag és tetszik vagy nem tetszik a költői magatartás. Lehet eset (pl. Villonnál), amikor mind a kettő visszatetszést szül, a mű mégis érvényes értékű alkotás” — írja a Babits elleni pamfletjében (ÖM III. 59.). Úgy látszik tehát, hogy a József Attila-i feszültségekkel teli groteszk kialakításában játszhatott szerepet a villoni példa, de főleg: arra bátoríthatta, amit a Munkások, az Elégia, a Külvárosi éj magyar költészettörténeti fordulatá­ban hajtott végre, — a látszólag rút, csúf, visszataszító sajátos költészetté való emelésében a villoni példa is felszabadítóan hatott. S mindebből mintha a Villon költészete sajátos hatásmechanizmusának, e hatás rétegződésének időrendjére is következtethetnénk: a költészettel való beható, nyelvi jellegű megismerkedés (1926—1927) fázisát követi a fordításoké (1929—30), evvel párhuzamos a mű esztétikai tanulságai­nak általánosítása (1928—29) és ezután észlelhető a mű behatolása, meg­termékenyítő hatása a saját költészetére (1932-től kezdődően), majd a hatások további szűrése, integrálása, beolvasztása költészetébe (1934—3 5). IV. IV. A Villonéhoz hasonló mélységű és tartósságú hatást más francia művész nem gyakorolt József Attilára. De azért a Villonénál újabb költészet is megérintette, — s elsősorban párizsi éveiben. Megszerette itt olyan francia költők művét mint Rimbaud, Apollinaire és mások. Leveleiben ilyen utalásokat olvashatunk: „Én magam, újév után, nekikezdek egy 427

Next