Köpeczi Béla - Sőtér István (szerk.): Eszmei és irodalmi találkozások. Tanulmányok a magyar-francia irodalmi kapcsolatok történetéből (Budapest, 1970)
Eszmei és művészi találkozások a 20. században
költészetén áttetsző baudelaire-i indításokra gondolok, hanem elsősorban a francia Parnasse és a szimbolista költészet, Verlaine és a századvég lírikusainak továbbélésére. A francia költők műve átalakítva és továbbfejlesztve, hazai színekkel dúsítva ott élt Kosztolányi és főleg József Attila egyik mestere, Juhász Gyula lírájában. A Juhász Gyula-i tájképek, zsáner képek, hangulatleírások mögött, — sokszor jelzőiben és jellegzetes versformáiban, így híres kétsoros strófáiban is, — ott van Verlaine és Leconte de Lisle, A. Samain és H. de Régnier nyoma, szavai, indításai — s így hazaivá válva, átalakítva öröklődnek át ezek a parnassien-szimbolista eszközök, az impresszionista színkezelés fogásai József Attilára is. Ismeretes, milyen könnyen és gyorsan sajátítja el éppen ezeket a formákat és ezeket az eszközöket, ezt a hangot, — anynyira, hogy már 1923 őszén szabadulni is igyekszik tőle. Sajátos módon, a túl simának, túl csiszoltnak, túl könnyűnek érzett leíró-impresszionista hangtól való szabadulásnak egyik tényezője éppen egy másik francia költő: Charles Baudelaire példája. Csak az egyik, — mert mellette Whitman és Kassák, az expresszionizmus és a groteszk is egyenlő erővel vonzza ebben az időben. A baudelaire-i indítás már eléggé korán, — 1922-ben fellelhető egészen 1924—25-ig, gyengülőn és módosulva. Másutt bővebben foglalkoztam a kérdéssel,1 — itt hadd utaljak csak arra, hogy olvashatta a Nyugatban sorozatosan megjelent Babits, Tóth Árpád és Szabó Lőrinc fordításokat, —hogy főleg a Baudelaire szonett kép és szerkesztéstechnikájától, a zárókép alkalmazásától, az osztódó, pszichikumot térben elhelyező képek gyakorlatától kaphatott sokat (Az én ajándékom, Bús énekhivás stb.). Szintén csak utalás történjék itt arra, hogy Baudelaire-től nemcsak szerkesztéstechnikát vesz át, hanem a sátánosság, az életundor, a halál vágy, a kéj hívás, — szintén felbukkannak a fiatal makói diák első verseskötetében (Versek végére, Vers, Távoli ének, Ezerfárosznyi végzet). Ennek az első verskötetnek címe és címadó verse, A szépség koldusa is Baudelaire-re utal; — a Himnusz a Szépséghez típusú versekre. Hadd tegyük hozzá: József Attilánál a Baudelaire-hatás sem tisztán, hanem az Adyéval együtt bukkan fel, olykor szinte szétválaszthatatlanul. Mindez a kezdő költő első verseire áll, — a legelső hatásréteg ez, amely a francia irodalom felől érte. Olyan indítások, amelyeknek nyoma csakhamar elenyészik, — de úgy, hogy élete végén, más módon, 1 Fiatal életek indulója. Bp. 1963. 364—368. Ld. tto. a korábbi irodalmat is 422