Köpeczi Béla - Sőtér István (szerk.): Eszmei és irodalmi találkozások. Tanulmányok a magyar-francia irodalmi kapcsolatok történetéből (Budapest, 1970)
Eszmei és művészi találkozások a 20. században
Világosabban követhető egy ideig az Apollinaire-líra útja a József Attila-i költészetben. Mi kaphatta meg a költőt ebből a korábban még szabálytalannak érzett, ma már szinte szabályos klasszicitású lírából? A nagy távlatok, a tér és idő összefogása, a repülés a távolságok felett, a Zone hangja? Az érzéki, forró szerelemé? A bensőséges, meghitt kis tájképek, apró dalok? A jövő távlatainak nagy megidézése, hagyomány és újítás összekapcsolásának patetikus vágya, A la jolie rousse-hoz, (A szép vörösesszőkéhez) korszakot nyitó vallomása? Valószínűleg mindez, — s talán mégis, ezeken túl az az apollinaire-i dalolás, amelyet napjainkban egyre erősebben hallunk ki költészetéből, — a francia chansonnak, a népdalnak, a kor zenéjének, a szövegzenének az a sajátos vegyüléke, amely minden verse alatt ott zeng (s amelynek legismertebb példája a SoUs le pont Mirabeau .. .). Ez a dalszerűség, a világ távlatainak ilyen dallamos egységben való összefoglalása ugyancsak egybehangzott a fiatal József Attila legmélyebb hajlamaival, legbelsőbb költői alkatával és alkalmat, formát adott legjellemzőbb sajátságainak kifejezésére. Ilyen apollinaire-i indításra is mehetnek vissza a Párizsban fogant sajátos dalok: a Biztató és a Proletárdal, az Ó, Európa ... a maguk világ-távlatokat összefogó, laza asszociációk során, szimultán technikával nagy feszültséget sugalló szerkezetükkel, dalszerű-érzelemdús lebegésükkel . . . Apollinaire-dalok, de ismét csak átértelmezve, a Párizsban egyre elszántabban „bolsevista” költő világlátásának hordozóivá válva. Az 1928-as évektől kezdve továbbfejlődő, egyre tisztábban hangzó József Attila-i dal egyik sugallója az apollinaire-i költészet, — s főleg József Attila dalok ama formájáé, amelyekben kevés vonással nagy filozófiai mélységeket vagy térbeli távolságokat tud összefogni. Ám ez az indítás csak egy a sok közül; s szinte észrevétlenül egyesül, a más oldalról, — a német romantikus dal vagy magyar népdal felől jött ösztönzésekkel. V. V. A fiatal párizsi diák leveleiben vissza-visszatér a dicsekvés: „M. Seuphorral — a L’Esprit Nouveau szerkesztőjével — úgy állapodtunk meg, hogy előbb közölnek néhány verset — s ha addig elkészültem egy antológiám fordításával, az elé írnak, illetve ír egy cikket a lapban”. (Galamb Ödönnek, 1926 végén), „Le nouveau L’esprit nouveau qui vient paraitre (sic!) communiquera, le février, mes cinq-six poémes...” (1927. jan. 13.) „A L’Esprit Nouveau szerkesztőségi konferenciáján képviselem 429