Köpeczi Béla (szerk.): Erdély rövid története (Budapest, 1989)
Erdély a középkori magyar államban (895-1526)
híveinek, elsősorban az új vajdáknak, Dengelegi Pongrác Jánosnak és Csupor Miklósnak, továbbá Nádasdi Ungor Jánosnak adományozta. Ha sajátságos véletlen folytán mindhármuk családja néhány évtizeden belül ki nem hal, Erdély új arisztokráciát látott volna felemelkedni. Így azonban a hirtelenül szerzett uradalmak leányági utódok kezén megoszlottak, más részüket Mátyás már előbb visszaadta azoknak, akiknek első felindulása elmúltával megkegyelmezett. Az erdélyi nagybirtok szinte megszűnt létezni. Nemcsak a nemesek, hanem a székely és szász lázadók is bűnhődtek, a szebeni polgármester fejével fizetett. Az erdélyi rendek politikai súlya mindenképpen erősen csökkent, míg a vajda hatalmát a király fokozatosan növelte. Az 1460-as évek elejétől rendszeresen ő töltötte be a székely ispáni tisztet is. Kormányzati jogkörét csak az épp akkor, ellensúlyként megerősített szász autonómia csorbitotta. Mátyás még az évben hadat viselt §tefan moldvai vajda ellen is, aki az összeesküvés egyik felbújtója volt. Bár egy szerencsétlen ütközetben a király maga is megsebesült, és seregeit hazarendelte, a vajda mégsem tartotta tanácsosnak ujjat húzni vele, hanem hűbéres esküvel kötelezte magát hódolatra. Mátyás király hatékonyan szervezte meg Erdély védelmét a török ellen. Ebben segítségére volt Moldva legkiválóbb vajdája, az utókor által „Nagynak” nevezett István ($tefan cél Maré 1457-1504), aki magyar katonai támogatással többször is győzelmet aratott az országra támadó törökök felett. Mátyás pártfogolta Havaselve vitéz, de kegyetlen vajdáját, Vlad Dracul fia (tőle Dráculea nevet is nyert) Vladot (1456-1462, 1476), akit ellenségei „karóbahúzónak” (Tepes) neveztek, mert a kezébe került törököket és a törökbarát bojárokat így végeztette ki. Az erdélyi szászokkal többször politikai és külkereskedelmi összeütközésekbe keveredve, közülük is sokat meggyilkoltatott. Ezért a szászok nyomtatott röpiratokban Európa-szerte rémhírét költötték, tápot adva a vámpírhiedelemmel összekapcsolódó későbbi Drakulatörténeteknek. Mátyás uralkodása idején egyetlen komoly török támadás érte Erdélyt 1479- ben. A főseregnek azonban Báthori István országbíró a Hunyad megyei Kenyérmezőn elébe vágott. Itt október 13-án a törökkel vivott legvéresebb erdélyi csata fejlődött ki. Az idejében megérkező Kinizsi Pál, törökverő csatáiról híres temesi ispán beavatkozására a törökök súlyos vereséget szenvedtek, s a következő évtizedben Erdélyt elkerülték. A török elleni védelem is szervezettebbé vált. A szász városok külső tornyos falai 1387 és 1438 között kiépültek, a dél-erdélyi falvak pedig templomaikat alakították át menedékvárakká, létrehozva a gótikus templomerőd sajátos erdélyi műfaját. A török veszedelem a déli határ mentén fekvő királyi váruradalmak kenézeinek hadiszolgálatait fokozott mértékben vette igénybe, s ennek hatása nem maradt el. Temes, Krassó és Hunyad megyében a román kenézek hosszú sora nyert nemesi rangot, hogy a 15. század végén az országos nemesség soraiba is bekerüljön. Nem véletlen, hogy román kenézek tömeges nemesítése éppen Hunyadi János nevéhez fűződik, mert a nagy hadvezér maga is közöttük nevelkedvén fel, megértette e feltörekvő réteg vágyait. Magyar és székely familiárisai mellett (6 volt az első erdélyi vajda, akinek kezében a vajdai és székely ispáni hivatal egyesült) számos román kenéz is kíséretéhez szegődött, s érthető, hogy éppen ezek, a nagyhatalmú kormányzó személyes hívei részesültek elsősorban patrónusuk kegyeiben. A Hunyad megyei Nádasdi Ungor, Malomvizi Kenderesi és Kendeffy, Csulai, a Szörény megyei Csornai, 202