Köpeczi Béla (szerk.): Erdély rövid története (Budapest, 1989)
Irodalomjegyzék
1988); az egész évszázadról szól a Székely felkelés... tanulmánykötet; hasonlóan máig nélkülözhetetlen a Báthori István életútjával foglalkozó lengyel-magyar tanulmánykötet: Etienne Báthory, roi de Pologne, prince de Transylvanie (Krakow, 1935). A gazdasági-társadalmi viszonyokról alapvető: D. Prodan, Iobagia ín Transilvania in secolul al XVI. Ica I-III. (Bucure^ti, 1967-1968); Szentgyörgyi M., Jobbágyterhek..fontos részfeldolgozások találhatók: Kelemen L., Ekv... és a fentebb már emlitett Székely felkelés.. . tanulmánykötetben; Studien zur Geschichte der deutschen Nationalität und ihrer Verbrüderung mit der rumänischen Nation (Bukarest, 1976) c. kötetben. Az erdélyi reformációról: L. Binder, Grundlagen und Formen der Toleranz in Siebenbürgen bis zur Mitte des 17. Jahrhunderts (Köln-Wien, 1976); Luther und Siebenbürgen (Szerk. D. und R. Weber. Köln-Wien, 1985); L. Makrai, Etat des ordres et théocratie calviniste au XVIе siede dans l’Europe centroorientale (Bp. 1975); A. PirnAt, Die Ideologie der Siebenbürger Antitrinitarier in der 1570er Jahren (Bp. 1961); DAN Róbert, Mathias Vehe-Glirius and Radical Reformation (Bp. 1982); BalAzs MihAly, Az erdélyi antitrinitarizmus az 1560-as évek végén (Bp. 1988); A román ortodoxokról lásd M. PAcurariu, Istoria Bisericii... I., bár az első gyulafehérvári püspököt ő az 1571-ben kinevezett Eftimiében látja, akit elődei csak részpüspöknek tartanak. A művelődéstörténet egyéb aspektusairól: Horváth JAnos, A reformáció jegyében (Bp. 1953); illetve a Magyar irodalom története (I. Szerk. Klaniczay Tibor. Bp. 1964); Dankanits ÁdAm, XVI. századi olvasmányok (Bukarest, 1974); az imént emlitett Kelemen L., Ekv... több tanulmánya; Barlay Ö. Szabolcs, Romon virág (Bp. 1986); P. P. Panaitescu, ínceputurile scrisului in limba romána. Studii $i Cercetäri de Bibliologie (Bucure$ti, 1963); Jakó Zs., írás, könyv... A demográfiai adatok közül a szászokét - a régebbi szakirodalom megbízható adatainak fölhasználásával - BakAcs IstvAn adja meg a Kovacsics József szerkesztette Magyarország történeti demográfiájában (Bp. 1963), E. Wagner ettől független becslése (Wüstungen in den Sieben Stühle als Folge der Türkeneinfälle des 15. Jahrhunderts. FVLK 21, 1978) eltúlozza a korai török kori pusztulás arányait. A székelyek számát a 16. század végi hadjáratok 25-30000 fős székely kontingensei alapján kellett fölbecsülnünk. A hét vármegyében a 15. század végéig Szabó IstvAn (szintén a Kovacsics-féle kötetben) kb. 31 000 királyi adóegységet (portát, eredetileg kaput jelentett) és - Fogarasföldével együtt - kb. 1750 települést számlált össze, ezért a 15. századra általánosan elfogadott szorzószámok alapján az akkori népességet 350000, a 16. század végit pedig 450000 főre becsültük. A 15. század végén azonban ténylegesen csak kb. 1400 település létezett a hét vármegyében. Némi gyarapodással számolva így a 16. század végi településszámot kb. 1600-nak vehetjük. Ennek megfelelően valamivel csökkenteni kell a népességre vonatkozó becslést is, kb. 400000 főre, hiszen egyébként abnormisan magas átlagos településméreteket kapnánk. (A 250-es átlagnépesség is csak a városok és mezővárosok esetenként több ezres lakosságát figyelembe véve fogadható el.) Mivel a Partium népességét viszonyítva becsültük meg (a 16. század közepi, változott értékű porták száma a hét vármegyében kb. 23 000, a Partiumban kb. 17 000, lásd BIró V., A fejedelmi hatalom... - 24., 40. és 56; illetve Lukinich I., Erdély... -134., 141., 146. és 160), az arra vonatkozó végeredményt is 350000 ezer főről 300000 főre kell csökkenteni. E változások kisebb mértékben befolyásolják a nemzetiségi megoszlásra vonatkozó becslést is. A hét vármegye települései közül kb. 550-ről tudjuk biztosan, hogy dézsmafizető, azaz eredetileg magyar vagy szász falu vagy város volt (Jakó Zsigmond, Adatok a dézsma fejedelemkori adminisztrációjához. Kolozsvár, 1945). A korabeli összeírások szokásos pontatlanságát és a mentességeket is figyelembe véve ezt a számot kb. 650-700-ra emelhetjük. A román települések lakossága átlagban csak kb, 1/3-a a magyar-szász falvakénak (Jakó Zigmond, Bihar megye a török pusztítás előtt. Bp. 1940, 187; illetve Makrai LAszló, Szolnok-Doboka megye magyarságának pusztulása a XVII. század elején. Kolozsvár, 1942,31). Ezt, az etnikai keveredést (főleg a románok betelepülését korábbi katolikus falvakba) és a „kötetlen” pásztorokat is figyelembe véve a háromkötetes Erdély történetében kicsiny magyar többséggel számoltunk (Erdélyben 240 000 fő 200 000 románnal szemben, a Partiumban 170 000 fő 110000-rel szemben). Azé kötetben szereplő arányok a fenti helyesbítés eredményei A tizenöt éves háborúról részletes monográfia még nem készült, Erdélynek abban játszott szerepéről legújabban Nagy LAszló írt (Erdély a 15 éves háborúban. Sz 1982). Vitéz Mihályról a magyar és a román történetírás véleménye erősen eltérő. A legjelentősebb korábbi magyar feldolgozás (SzAdeczky Lajos, Erdély és Mihály vajda. Temesvár, 1893) hódító, pusztító barbárnak ábrázolta, míg a máig legjobb román monográfia (P. P. Panaitescu, Mihai Viteazul. Bucurcijti, 1936) a román nemzeti múlt egyik hősét tiszteli benne. A történeti valósághoz sokkal 620