Kovács Sándor Iván: Váci Mihály - Kortársaink (Budapest, 1972)
Táguló költői világkép: műfordítás és esszé
felemelt dolgokat, mint az orosz nyelvben.” A megfigyelés pompás, de nyilvánvalóan csak egyetlen sajátosság kiragadása: a legkedvesebbé. A zsezse-madár (1964) sokrétű gyűjtemény. „Tanulmányok, cikkek, vallomások, i960—1964” — mondja az alcím; „a Kelet felől prózában” — vallja egy dedikáció; Váci irodalomtörténete, kiáltványok, riportok, szociográfikus lírai novellák foglalata — egészíthetnénk ki az alcím szerinti meghatározást, de ezzel sem mondtunk el róla mindent. Akár a verseskönyveket, A zsezse-madárt is ismerős kompozíciós fegyelem jellemzi. A kötet élére tanulmányszerű írások kerültek a legkedveltebb klasszikusokról és kortársakról. Váci elsősorban József Attila és Bartók Béla, Illyés Gyula és Benjámin László művészetének értelmezésével cövekeli ki költői világképének építményét. Nemcsak lelkesen felmutatja e klasszikus teljesítményeket: esszéi a minél teljesebb befogadásért való küzdelmet, a tanulás édes kínját is érzékeltetik. József Attila vagy Illyés műve több mint világoló példa — naponta felmondandó lecke is. E dolgozatokat több szempont szerint egybeköthetnénk, de emeljünk ki csak néhány fontosabb sajátosságot. A József Attila-esszé alcíme „lírai dokumentáció”-t ígér, és ez a pontos meghatározás ráillik Váci minden tanulmányára. A költő már lírává transzponált saját hasonló élményeivel forrósítja fel egy József Attila- vagy Illyés-hely jelentését; amit róluk mond, magáról is mondja vagy szeretné mondani. Elég a József Attiláról szóló vallomás címére és alcímeire pillantani, Váci-ars poeticák is lehetnének: „Felelj — innen vagy?”; „Szükségem van a haragodra”; „Én nem azért jöttem, hogy bőgjek ... hanem, hogy tegyek”; „Az utca és a föld fia vagyok”; „Már kétmilliárd ember kötöz itt”. Ez az önmagán átszűrő értelmezés felfokozott líraisággal rajzolja szuggesztíven valóságossá „kutyavonításokat idéző szomorú arcképé”-t: 84