Láng István (szerk.): Környezet- és természetvédelmi lexikon II. L-Z (Budapest, 2002)
T
437 tiszai rendkívüli szennyezések amely időnként kisebb lemezekben válik le. Mérgező alkaloidát (taxint) tartalmazó levelei fésűsen két sorban állnak, színük fénylő sötétzöld, fonákjuk fénytelen halványzöld. Virágai váltivarúak, egy- v. kétlakiak. Toboza nincs, termése álbogyó. Mérgező magját magköpeny (arillus) veszi körül. Igen magas életkort képes elérni, de növekedése rendkívül lassú. Sarjadzóképessége kiváló. A talajjal szemben nem igényes. Rendkívüli mértékben árnyékkedvelő. Természetes felújítása v. mesterséges telepítése csak árnyékvédelem mellett lehetséges. Az erdőtársulásokban fő- és elegyfafajként is előfordul. A parkokban kedvelt díszfa. Légszennyezett ter.-ekre is telepíthető. Tiszaigari Arborétum Természetvédelmi Terület: védett tér. Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Ter.-e 19 ha, védetté nyilvánítása: 1976. Az arborétumot az 1870-es években telepítette Széky Péter hadmérnök. A Tisza által gyakran elöntött mederben egy kétholdas sétakertet hozott létre. Az erdőtelki, a zirci arborétumok növényanyagának egy része és a Margitsziget mocsártölgyei is innen származnak. Jelentős az arborétum tölgygyűjteménye, kiemelendő a fűzlevelű tölgy (Quercus phellos), a parástölgy (Q. macrocarpa) és az ikertörzsű, 200 cm átmérőjű kocsányos tölgy (Q. robur). A kert értékei közül szólni kell az atlaszcédrusról (Cedrus atlantica), mocsárciprusokról (Taxodium distichum), a 100 évnél idősebb tiszafáról (Taxus baccata). Szép a juhar- és fűzgyűjtemény is. Szabadon látogatható. Tiszai ingola tiszai ingola (Eudontomyzon danfordi): a Kárpát-medence bennszülött halfaja. Féregszerű testű, teljesen kifejlett példányai 20-25 cm méretűek. Kifejletten két hátúszója van, a farok- és farok alatti úszók egységes szegéllyé olvadtak össze, páros úszói hiányoznak, teste pikkelytelen. Hegy- és dombvidéki tiszta folyóvizek pisztráng, pér-, ill. domolykószinttájait lakja. Élősködő, halak testére tapadva azok vérét és testnedveit fogyasztja. Kikelő lárvái az iszapban élnek, főleg törmelékkel táplálkoznak. Négy-öt év alatt átalakulnak, kialakul a fajra jellemző szájszervük. Ismert előfordulása: Tisza, Bódva, Jósva; határainkon kívül a Hernád, Tisza, Iza, Mára, Szamos, Maros felső szakaszain él. Az utóbbi időben kevés vizünkből került elő. Régebben pisztrángtelepeken okozott kárt, ez ma már elenyésző. Fokozottan védett faj. tiszai rendkívüli szennyezések: A Tisza vízgyűjtőjén számos esetben fordultak elő műszaki hibára v. gondatlanságra visszavezethető rendkívüli vízszennyezések; ezek hatása inkább lokálisnak volt nevezhető. A 2000. évben két olyan rendkívüli szennyezés történt, amely nemzetközi visszhangot kiváltó ökológiai katasztrófát idézett elő. 1. Cianidszennyezés. 2000. jan. 30-án a Baia Mare-i (nagybányai) -*Aurul S.A. vállalat zagytározójának gátja átszakadt, és megközelítőleg 100 000 m3, vízben jól oldódó szabad, ill. nehézfémekkel (elsősorban rézzel) kialakított komplex cianidokat tartalmazó szennyvíz került be a Zazar patakba, majd a Lápusul (Láposon) és Szamoson (Somesul) keresztül a Tiszába; nagy része a Dunán keresztül eljutott a Fekete-tengerbe is. A Trendszerbe került cianid mennyisége mintegy 100 t-ra tehető. Az élőlényekre erősen toxikus hatású cianid letális dózisa az ember esetében 0,1 g-ra, a vízi élővilágot illetően 0,1-1 mg/l-re becsülhető. A csíranövényteszt eredményei szerint csak az 5 mg/l feletti értékek eredményeztek erősen gátló v. gátló hatást. A magyar szabvány szerint a tiszta ivóvízre vonatkozó határérték 0,001 mg/l, míg a felszíni vizek esetében 0,1 mg/l. A szennyvízhullám febr. 1-jén a Szamosban 32,8 mg/l max. cianid-koncentrációval lépte át a magyar határt, és a mellékfolyók hígító hatásának, valamint a szennyvízcsóva elnyúlásának köszönhetően 1,4 mg/l-rel hagyta el az országot. A Dunában Pancsovánál 0,1 mg/l, a román szakaszon Turnu Magurelénél 0,075 mg/l max. cianidértéket mértek. A vizsgálatok arra utaltak, hogy a Szamos és a Tisza élővilága Tokajig szinte teljesen kipusztult. Tokaj és a Kisköre (Tisza-tó) alatti szakasz között a pusztulás még jelentős, lejjebb közepes v. kisebb mértékű volt. A Tisza-tó esetében a f. közepes vízhozama lehetővé tett olyan műszaki beavatkozást, amely a tározó jelentős részét mentesíteni tudta a cianidszennyezéstől. A szennyezés levonulása után vett mintákban minden eddig megtalált vízi makroszkopikus gerinctelen szervezetnek sikerült élő egyedeit megtalálni a vizsgált szelvényekben. A mo.-i szakaszon elpusztult halak mennyisége 1240 t-ra tehető, de számottevő volt a vajdasági kár is. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a Szamos és a Tisza makroszkopikus élővilágának egy része túlélte a szennyezést. Jellemző túlélő szervezeteknek bizonyultak egyes vízicsigák, a folyami szitakötőfajok és a kérészek, köztük a tiszavirág lárvái. Hasonlóan feltételezhető, hogy a halak egy része átvészelte a szennyezést, míg mások a mellékf.-kban kerestek menedéket. Két rétisas pusztulása köthető össze a szennyezéssel, de a vízimadarak - ritka kivételtől eltekintve - óvakodtak a halak fogyasztásától, míg az igen értékes vidraállomány elhagyta a veszélyeztetett ter.-et. A szennyezett víz levonulása után egyértelművé vált, hogy sem az üledékben, sem a talajvízben nem maradt vissza cianid, ugyanakkor a f.-k ökológiai rendszere károsodott. A rendszer helyreállásához járult hozzá a szennyezés utáni, a hullámtereket is tartósabban elborító áradás, a halászat és a horgászat korlátozása, valamint halivadékok betelepítése. 2. Nehézfémszennyezés. 2000. márc. 10-én történt Romániában, amikor a Máramaros megyei Baia-Mare, Baia- Borsa (Borsabánya) ólom- és cinkbányájának derítőjéből ömlött ki a nagymennyiségű, nehézfémtartalmú iszap. A hirtelen esőzések és a gyors hóolvadás hatására keletkezett nagymenynyiségű víz szétmosta a ülepítőmedence gátját. A katasztrófa ideje alatt a tárolóból kb. 20 ezer t zagy folyt ki. A Novae és a Vaser patakon keresztül a Visóba, onnan a Tiszába jutott. Hasonló okok miatt márc.-ban még két alkalommal az elsőnél kisebb mennyiségű nehézfémiszap ömlött ki a vízfolyásokba. A szennyvíz áradó vízzel vonult végig a f.-kon, és 2-3 m magasságban öntötte el az ártereket, ahol a szennyezés elterült és leülepedett. Az erősen szennyezett víz határértékét meghaladó oldott ólom-, réz- és cinktartalom a mellékfolyók hatásának köszönhetően hígult, így a Tisza középső és alsó szakaszán nem okozott közvetlen kárt. A szennyezést követő árvíz a kiülepedett nehézfémek jelentős részét kimosta a mederből. A hatóságok megállapításai szerint az ártereken folytatni lehetett a mg.-i tevékenységet, mert a nehézfémtartalom az előírt határértéket nem haladta meg. Az eddigi biológiai vizsgálatok szerint a nehézfémek nem okoztak kimutatható károsodást a vizek élővilágában. A hazai és a nemzetközi közvélemény ökológiai katasztrófaként élte meg a rendkívüli szennyezéseket. Mindez az egymást követő nagy árvizekkel együtt arra késztette az érintett államokat és nemzetközi szervezeteket, hogy a Tisza vízgyűjtőjén megerősítsék a regionális együttműködést, különös tekintettel a potenciális szennyező forrásokra, az integrált vízgazdálkodásra, a természeti értékek