László Zsigmond: Költészet és zeneiség. Prozódiai tanulmányok (Budapest, 1985)
József Attila rímvilága
A legutolsó versek közül: Ifjúságom, e zöld vadont szabadnak hittem és öröknek és most könnyezve hallgatom, a száraz ágak hogy zörögnek. (Talán eltűnők hirtelen) Egyezés és színgazdagító rokonság egyező tökéletességgel jelentkezik, szerves egységben a szemantikai és mondattani másfajúság távlattágító eltérésével. Az azonosságtól eltávolodás más módon is jelentkezhet: az egyező vagy rokon hangok bizonyos helyváltozásával, kifordulásával vagy éppen szeszélyesebb helycseréjével, szinte nyelvünkön morzsoljuk-ízleljük a hangok ízét-zamatját, az egyes hangzók helyett a hangok egybeolvadásának, mintegy hangzóspektrumának komplex élményét. A jelenség szép példája: Mert a mindenség ráadás csak. az élet mint az áradás csap a halál partszegélyein túl, űrök, szívek mélyein. . . (Flórának ) Az egész vers a vakítóan tiszta rímek és gyengéd, szórványos „tiszta asszonáncok” mesteri füzére, közben az idézett, kifejező négyes rím merész kifordulásával. Olykor látszólag rend nélkül vándorolnak a rímszók mássalhangzói és mégis a rímtisztaság illúzióját keltik. Olykor ez a mássalhangzóvándorlás valósággal a zenei imitáció módszerét „imitálja” mintegy. Az idő lassan el szivárog, hörpintek valódi világot... (Ars poetica) Szivárog — világot, v-r-g, v-l-g: ugyanaz a mássalhangzórend tölti ki a két rímszót, csak éppen egy szótagnyi eltolódással. És még tovább színesedik-teljesedik ez a mássalhangzó-szekvencia a való-di — vilá-got: a v-l-d, v-l-g hangkombinációval. Mondhatnók: a mássalhangzók szinte hangszerelik a rímzenét, az alliteráció lendítő indításával. Az alliteráció termékeny szerepet játszik József Attila költészetében, elsősorban az a változata a mássalhangzórímnek, amely jelentős mondanivalónak, intenzív eszménekélménynek válik mérhetetlen felerősítőjévé, a költői közlés expresszív klimaxává. Egy töredéksora: A kínhoz kötnek kemény kötelek... vagy: Hiányod átjár, mint huzat a házon... (Gyermekké tettél) 272