László Zsigmond: Költészet és zeneiség. Prozódiai tanulmányok (Budapest, 1985)
Költészet és zene összefüggéseinek vitapontjai
Vargyas Lajos félreértett. Hogy a megzenésítés számára a jambus unalmas forma, azt elfogadom. De a költészetben hatalmas védőügyvédéi vannak; elég talán klasszikusaink mellett József Attilára hivatkoznom. Nagyon érdekes fejezete Vargyas recenziójának a Zrínyi-részlet. Könyvem előszavában írom, hogy többek között „Zrínyi tizenkettőse nem tartozik tanulmányom tárgykörébe”.16 A könyv későbbi folyamán azután könnyelműen zárójelbe kívánkozik ez a hazárd megjegyzésem:17 „(Csak éppen utalok itt arra, amit e könyvben nem kívánok közelebbről kifejteni —, hogy Zrínyi aszimmetrikus sorait is az »áthidaló dallam« elve alapján vélem helyesen és magyar ritmusérzékünket kielégítően olvashatónak.)” Ennél több szó nem is esik könyvemben Zrínyiről. A kétségtelenül skolasztikus fogalmazású mondat annyira megmozgatta Vargyas Lajos képzeletét, hogy ki nem fejtett nézetemet még — ha nem is nekem tulajdom'ío/í, de nekem tulajdonít/iató lekottázott olvasati próbákkal is alátámasztja, vagy viszi „ad absurdum”. A rám testált példákat, sajnos alig-alig fogadhatom el, ha itt-ott meg is közelítik még semmiképpen meg nem érlelt felfogásomat. Talán még eljutok egyszer a kérdés vizsgálatáig: megoldási kísérletemben nyilván szerep jut majd „áthidaló” elvem számára is. Úgy vélem, cáfolatra még aligha érett meg nem létező Zrínyi-elméletem, felfogásom még magam előtt sem tisztázott, sajnálom, hogy könnyelműen előre vetettem (ha „intra parenthesin” is) az árnyékát... Örülök, hogy Kodály prozódiájára vonatkozó fejtegetéseimet „a prozódiai rész legnagyobb találataiként értékeli Vargyas Lajos. A Psalmus egyik részletével kapcsolatban, helyesen, nyomatékosabban érvényesíti a prozódiai mellett a formai felépítés zenei szempontját. Valóban: „nyelv és zene tökéletes harmóniája ez” — mondja —, „a valódi nemzeti klasszicizmus”.18 Talán a legerősebb ellenzésre Bartók Kékszakállúiknak elemzése talál Vargyas Lajos írásában. Első megállapítása, hogy az ősi nyolcas „legkevésbé kötött belső tagolása” folytán „akármit lehet vele tenni s tett is Bartók darabja egész folyamán”.19 Úgy vélem, kimutattam, hogy Bartók nem „akármit” tett vele, hogy a remek megoldások változatainak gazdag sorával mutatta meg, mennyi zenei lehetőség lappang egy látszólag kopárabb versképletben. Hadd idézzem könyvemből.20 „A zeneszerző természetesen sohasem tekinti az alapul választott versszöveget sematikus struktúrája szerinti merev kövületnek, aminthogy a költő számára is a kiszemelt vagy belső kényszerűséggel felmerült versforma sohasem egyéb, mint formai »téma«, melynek a »variációk« gazdagságában kell megvalósulnia.” A ritmikai variációk művészetének genialitását igyekeztem többek között felmutatni a Kékszakállú ban. Vargyas Lajos úgy látja, hogy „itt nem lehet szó metszet előtti dallamemelkedőkről; ha ezt az utat akarja járni László Zsigmond továbbra is, többnyire erőltet, belemagyaráz”. Lehet, hogy akad néhány erőltetett példám, de aligha próbálom elvemet egymagában, egyedül üdvözítő megoldásként alkalmazni a bartóki anyagra. Nagyon fontosnak vélem rámutatni, hogy az „áthidaló” elvet, a „dallamcsúcs” elvet nem 16 László Zsigmondi I. ш 6 17 Uo.: 35. '«Vargyas Lajos: I. m. 305. 19 Uő.: Uo. 305. 20 László Zsigmondi I. m. 236. 141