László Zsigmond: Költészet és zeneiség. Prozódiai tanulmányok (Budapest, 1985)
Ritmus és dallam
így ritmizálva is — ez igen szép vers, zengő vers, — de jövevényforma művészi keretében! Hogyan marad meg az ilyen, Arany cizelláló ötvösmühelyében kikovácsolódott-kicsiszolt forma-alakulat a magyar ritmika keretében? A megoldásban ismét a versdallam játszik áthidaló, kiegyenlítő, egyensúlyteremtő szerepet. Sematikus kottalejegyzésben, ahol a dallamemelkedőt csak ott jelölöm, ahol strukturális funkciója van, valami ilyes kép alakul ki: Ébredj, deli haj-nal, te rózsa-özönlő! Már lengeti keblét hűs reggeli szellő. . . 4. A lejegyzés időbeliségében sem értendő zenei „szószerintiséggel”. Különösen a félhangok nem teljes félhangok — csupán az időbeli elnyújtás tendenciáját kívánják jelezni. Pauzák is átvehetik a nyújtásnak, a nagyobb lélegzetnek a feladatát: Éb-redj, de-li haj-nal.. . 5. A magyar ritmikának korábban jelzett szabadabb lebegését valami nemcsak feszesebb, de telibb, zengőbb, szinte testibb hangzással igyekszik Arany materializálni. Az ilyen vers tudatosan és határozottan él az időmérték épitőelemével — anélkül azonban, hogy holmi hibrid-formákat produkálna: két verselv olyan elkeverését, ami azután meghamisítaná, eredendő lényegétől fosztaná meg mindkettőt... Ide kívánkoznak József Attila vázlatos sorai: „A magyar vers ma kétféle: 1. hangsúlyos, 2. időmértékes. Igen ám, de miben különbözik egymástól a kétféle verselés? Hiszen a hangsúlyos versben is van időmérték, amely lényegesen befolyásolja a vers zeneiségét; de az időmértékes versben is érvényesül — zenei módon — hangsúly. Versünk valódi zenéjét minden esetben a kettő ölelkezése teszi.”28 A verset nemcsak mesterien művelő, de róla elmélyülten el is gondolkodó József Attila töredékes szavai az igazságot hirdetik — de ebben az értelemben: A magyarelvű, hangsúlyelvű versben úgy érvényesüljön az időmérték, a jövevény-, időmérték-elvű versben úgy érvényesüljön a hangsúly, hogy a más elem érvényesülése egy pillanatra se mossa el a saját, eredendő, genuin jelleget. * 28 József Attila: összes művei. IV. Bp. 1958. III. 272. 42