Lengyel Béla: Szovjet irodalom Magyarországon 1919-1944 - Irodalom - szocializmus (Budapest, 1964)
A teljes fasizálódás és a háború évei
A Népszava kommunista írócsoportja 1941—42-ben tiszteletre méltó bátorsággal hangoztatja, hogy sokkal jobban meg kell ismerni a szovjet kultúrát.79 SZOCIALISTA REALISTA ESZTÉTIKA A Népszava fiatal kommunista írói nemcsak a XIX. századi orosz és a szovjet irodalom sokkal alaposabb megismerését tartják szükségesnek; ugyanezzel a határozottsággal hirdetik a szocialista realizmus megvalósítását a magyar irodalomban. Mintha a Gondolat nagy jelentőségű kezdeményezését fejlesztenék tovább; a marxizmus klasszikusaira és a modern világirodalom legjobbjaira támaszkodva fejtegetik ezt az új esztétikai kategóriát. Gorkij útmutatása nyomán a fiatalabb írónemzedék — Aragon és társai — „remek alkotásokban valósították meg az esztétikai követelményeknek is megfelelő valóságszemléletű irodalmat”. A cikk szerzője — félreérthetetlenül éles polémiában az apolitikus irodalomszemlélettel — az új művészi utak keresésének társadalmi meghatározottságát hangoztatja. Ebben a polemizáló hévben már a vulgarizálás területére lép az a fogalmazás, hogy „az irodalmi kifejezés új formáját az osztály maga keresi”, de teljesen helytálló a gondolat folytatása, a mondanivaló lényege: „az író a társadalmi rétegek kifejezője”. Időszerűen és helyesen figyelmeztet: ha az író elszakad a társadalomtól, akkor metafizikai utakra téved, miszticizmusba merül. A világirodalomtörténet tanúsága szerint a nagy művek a valóságban, a társadalmi életben gyökereznek. Mi a munkásság viszonya a múlt irodalmához ? A marxilenini esztétikai álláspont alapján állapítja meg a szerző, hogy a munkásság átveszi a történelmileg lezárt korok kiváló alkotásait; kritikával fogadja a polgári társadalomban létrejött műveket, a legutóbbi század irodalmával pedig tudatosan szembehelyezi saját világfelfogását. A realizmust hirdeti, „mely tiszta és igaz művészet, mert valóságot és művészetet, életet és szépséget ad egyszerre”; de nem akármilyen, hanem korszerű, tökéletes realizmust, melynek feltétele, hogy „szocialista tartalommal telítődjék s a történelmi fejlődés vonalára kerüljön”. Ez a szocialista realizmus.80 A szerző rámutat a szocialista esztétika eredményeire — Marx és Engels kezdeményezésére, követőik, Plehanov és Mehring munkásságára, majd a fiatalok, Mihail Lifsic és Jean Fréville tevékenységére. Megállapítja, hogy a magyar szocialista esztétika eléggé fejletlen, szegényes. Aragon, Spring, Solohov és a többiek műveiben az a szemlélet uralkodik, amelyet Engels fogalmazott meg, a klasszikusok tendenciózusságáról és Balzac realizmusáról szólva. A kiváló szocialista íróknál elválaszthatatlan egységet alkot a tendencia és a művészi forma. A magyar írók közül eddig csak József Attilának sikerült tökéletes szocialista irodalmi műveket teremteni. Költészete 79 L. Kovái Lörino cikkét A szovjet irodalom fogadtatása . . . c. fejezetben. — Itt említjük meg, hogy a Népszava a háború folyamán hírt ad Alekszej Tolsztoj moszkvai ünnepléséről, hatvanadik születésnapja alkalmából: Alexej Tolsztoj 60 éves. N 1943. 27. sz. 7. — Solohov sebesüléséről: uo. 1942. 192. sz. 7. 80 (e. l.) [Jordíkv Lajos]: Szocializmus és irodalom. Uo. 1942. 207. sz. 17. 136