Lengyel Béla: Szovjet irodalom Magyarországon 1919-1944 - Irodalom - szocializmus (Budapest, 1964)
A szovjet irodalom fogadtatása a magyar irodalmi irányzatok és írók részéről
elemzi a magyar munkásirodalom kérdését. Az agitátor-irodalom ideje lejárt, de a realista elbeszélő munkásirodalom nálunk még nem született meg. Ismét rámutat: ha a magyar munkás „hazai munkásírók helyett a progresszív polgári írókat és a külföldi nagy realista szocialistákat, Gorkijt, Travent, Solochovot, a régiek közül pedig Hugót, Zolát olvassa, annak az az oka, mert nincsenek olyan magyar munkásírók, akik őt kifejeznék”. A magyar munkásáhrázolásokból hiányzik a nemzeti jelleg, enélkül pedig elvont marad a munkás alakja. Gorkij alakjai nem program szerint, hanem szükségképpen orosz munkások.276 Veres Péter megcáfolja Kassáknak azt a hozzászólását,277 hogy egyáltalán nincs munkásirodalom. Az a kérdés, hogy osztályukkal vagy osztályuk nélkül akarnak-e előre törni a munkás- és parasztírók. Kitűnő példával bizonyítja állítását: Knut Hamsun is, Gorkij is a mélységből indult el, de „Gorkij hű maradt nemcsak az osztályhoz, hanem a harcos mozgalomhoz is (bár neki is lehetett vitája a párttitkárokkal), mégis keresztül nőtt az osztályokon. Hamsun viszont csak kinőtt az osztályából, de szinte észrevétlenül belenőtt a másik osztályba. Aki ma osztályfeletti akar lenni s írásban és emberi magatartásában ezt próbálja érvényesíteni, az végül a túloldal osztályemberévé válik még akaratlanul is, mert az alulról feltörő osztályerők szigorúan élére állítják a kérdést: hova tartozol? Amikor ők harcolnak, senki sem maradhat semleges. Amíg lesz külön munkásosztály, addig lesz és legyen is munkásirodalom. Legyen harcos és ábrázoló irodalom. Mint Gorkij.”278 Ez az egyszerű, világos lenini okfejtés a pártos, osztályharcos, forradalmár Gorkijt állítja a haladó magyar írók elé erkölcsi és művészi példaképül. József Attiláról szóló cikkében megállapítja, hogy a nagy költők — akik közé sorolja József Attilát is — mindig tendenciózusak; tendencia és művészet csak a középszerűeknél kerülhet szembe egymással. „Dante, Goethe, Tolsztoj, Gorkij nem dobta el a művészetet a tendenciáért, de a tendenciát se a művészetért, mert nem szerepet játszottak, hanem önmagukat adták. ... (A Gorkijok sohasem öregednek meg.) ... a tendencia ... az alkotástól éppoly elválaszthatatlan, mint a forradalom az építéstől.”279 A munkásirodalom kialakulásának kérdésével, nehézségeivel foglalkozik az 1944-ben megjelent Munkások c. prózai antológiához írt előszavában is. Megállapítja: a munkásságnak még nincs egyetemes emberi igényéhez méltó irodalma. Nem véletlen, hogy ez a kialakuló irodalom „legmagasabb formáját Gorkijnál érte el, éppen annak a népnek az írójánál, amely legelőször kísérelte meg a szocializmus megvalósítását”.280 SZABÓ PÁL Szabó Pál realizmusa is — Móricz Zsigmond művei mellett — Gorkij és Solohov alkotásain nevelkedett, önéletrajzi regényében, írói pályájának 276 Uő: Feljegyzések a mai magyar munkásirodalomról. KN 1941. 2. sz. 12. 277 Kassák Lajos: „Munkásirodalom.” Uo. 8. sz. 5. 278 Veres Péter: Van-e hát munkásirodalom? Uo. 8. sz. 5—6. 2 79 Uő: József Attila. KN 1942. 8. sz. 7. 280 Munkások. Veres Péter bevezető tanulmányával. Bp. 1944. 7. 219