Lőrincze Lajos: Nyelvőrségen (Budapest, 1968)
XVI. A mesterek példája
is pontosan ugyanezekkel a szavakkal. „Nem a való hát: annak égi mássa Lesz, amitől függ az ének varázsa ...” Ami József Attilánál valódi és igaz, Aranynál való és annak égi mása. Vagy a szavak részleges helycseréjével látszat és való: „Győzz meg, hogy ami látszik, az való: Akkor neved költő lesz, nem csaló.” (A költő emelte ki a két szót.) A lényeg ebben a megfogalmazásban is változatlan. De így is fogalmazhatta volna Arany ezt az ellentétet: rész szerint való igazság — teljes igazság. A költőnek nem a látszatot, a rész szerinti igazságot kell megfogalmazni, hanem az igazat, a teljes igazságot. Idézem ezt a részt is: Itt a különbség: hogy e látszatot Igaz nélkül meg nem csinálhatod. Csakhogy nem ami rész szerint igaz, — Olyan kell, mi egészben s mindig az. (Az utolsó három sor kiemelései Aranytól valók.) Azt hiszem, nyilvánvalóvá lett már, hogy az igaz és a valódi jelentésének fejtegetése tulajdonképpen a költészet és valóság kapcsolatának kérdéséhez vezetett bennünket, bár József Attila emellett vagy ezt megelőzve nyilván a vigasztalan, sötét kor szomorú valóságára s az elfojtott igazságra, az igazabb világra utal soraival. Ugorjunk át most egy évszázadot. Idézzük Arany János után Illyés Gyulát is, aki — Kosztolányiról szólva — ezt írja: „Nem hisszük el szó szerint az írónak, hogy csak magyarul értő ismerősét japán—kínai szótárral lepte meg. Nem hisszük el, hogy térdre rogyott egy vak előtt az utcán. Képzeletének valóságos erejében hiszünk. így érkezünk el a megismerés, a lélek olyan régióiba, ahova a földön járó valóság sose nyit utat.” (Ingyen lakoma I. 254.) 434