Lőrincze Lajos: Nyelvőrségen (Budapest, 1968)

I. Régi és új a nyelvben

MUSZÁJ Néhány évtizeddel ezelőtt a nyelvhelyességi viták többnyire még az idegen szavak használata körül forogtak. Ma már egyre kevesebben vannak, akik azt vallják, hogy az idegen szavak mind csak kárára vannak nyelvünknek. A legtöbben tudják már, hogy vannak fölös­leges idegen szavak, de vannak nélkülözhetetlenek is, olyanok, amelyek gazdagítják nyelvünket, és lehetővé teszik gondola­taink pontosabb, árnyaltabb kifejezését. Egy kissé meglepett hát, mikor nemrég egy idősebb pedagógus azzal az ötlettel állt elő, hogy ideje volna azt a csúf muszáj szót teljesen kiirtani nyelvünkből, mert hovatovább az irodalomba is befurakodik. Megvallom, nem ígértem meg, hogy beállók a muszáj üldözői közé. Most elmondom, miért nem vállaltam ezt a feladatot. A muszáj kétségtelenül idegen eredetű, a német muss sein átvétele. De már elég régóta vendégeskedik nálunk: vagy kétszáz esztendeje. S amikor a fiatal Baranyi Ferenc ezt írja egyik kedves versében: „Ha nem muszáj, nem ázok”, akkor meglehető­sen nagy és ősi hagyomány folytatója a muszáj szó használatában. Elődjének vallhatja többek között Arany Jánost is, aki ezt írta a Bolond Istókban: „Azonban Istókhoz térnem muszáj itt”. Másutt meg így nyilatkozik: „Hanem a rang: az muszáj” (Rangos koldus). Aranytól kezdve azután szinte minden író nyelvhasználatában előfor­dul ez a szó. Jókai, Mikszáth, Móricz, Móra, Krúdy is sűrűn használta, Ady Endre meg különösképpen szerette, sokszor élt vele, nemcsak a „Muszáj Herkules” fogalommá vált kifejezésben. József Attila költé­szetében is otthonos ez a szó. . .. nem muszáj hősnek lenni, ha nem lehet. (Szállj, költemény. . .) Most azon muszáj elmerengnem, hogyha te nem szeretnél engem, Kiolthatnám drága szenem, lehunyhatnám fáradt szemem. (Flórának) Miért ragaszkodnak az írók ehhez a szóhoz? Nem szükséges, hogy én mondjam el, mert illetékesebb fórum nyilatkozott már róla. Jókai ezt írja Politikai divatok című regényében a muszáj-ról: 32

Next