Lőrincze Lajos: Nyelvőrségen (Budapest, 1968)
I. Régi és új a nyelvben
MUSZÁJ Néhány évtizeddel ezelőtt a nyelvhelyességi viták többnyire még az idegen szavak használata körül forogtak. Ma már egyre kevesebben vannak, akik azt vallják, hogy az idegen szavak mind csak kárára vannak nyelvünknek. A legtöbben tudják már, hogy vannak fölösleges idegen szavak, de vannak nélkülözhetetlenek is, olyanok, amelyek gazdagítják nyelvünket, és lehetővé teszik gondolataink pontosabb, árnyaltabb kifejezését. Egy kissé meglepett hát, mikor nemrég egy idősebb pedagógus azzal az ötlettel állt elő, hogy ideje volna azt a csúf muszáj szót teljesen kiirtani nyelvünkből, mert hovatovább az irodalomba is befurakodik. Megvallom, nem ígértem meg, hogy beállók a muszáj üldözői közé. Most elmondom, miért nem vállaltam ezt a feladatot. A muszáj kétségtelenül idegen eredetű, a német muss sein átvétele. De már elég régóta vendégeskedik nálunk: vagy kétszáz esztendeje. S amikor a fiatal Baranyi Ferenc ezt írja egyik kedves versében: „Ha nem muszáj, nem ázok”, akkor meglehetősen nagy és ősi hagyomány folytatója a muszáj szó használatában. Elődjének vallhatja többek között Arany Jánost is, aki ezt írta a Bolond Istókban: „Azonban Istókhoz térnem muszáj itt”. Másutt meg így nyilatkozik: „Hanem a rang: az muszáj” (Rangos koldus). Aranytól kezdve azután szinte minden író nyelvhasználatában előfordul ez a szó. Jókai, Mikszáth, Móricz, Móra, Krúdy is sűrűn használta, Ady Endre meg különösképpen szerette, sokszor élt vele, nemcsak a „Muszáj Herkules” fogalommá vált kifejezésben. József Attila költészetében is otthonos ez a szó. . .. nem muszáj hősnek lenni, ha nem lehet. (Szállj, költemény. . .) Most azon muszáj elmerengnem, hogyha te nem szeretnél engem, Kiolthatnám drága szenem, lehunyhatnám fáradt szemem. (Flórának) Miért ragaszkodnak az írók ehhez a szóhoz? Nem szükséges, hogy én mondjam el, mert illetékesebb fórum nyilatkozott már róla. Jókai ezt írja Politikai divatok című regényében a muszáj-ról: 32