Lőrincze Lajos: Nyelvőrségen (Budapest, 1968)
XVI. A mesterek példája
HALLOTTAM, MINTHA MESSZIRŐL . . . Egy magát irodalomkedvelőnek mondó levelezőm azt követeli meglehetősen ingerült hangon, hogy foglalkozzam többet a rádióban mai irodalmi nyelvünkkel, s szúrjam tollhegyre, péoézzem ki az íróink nyelvében található botlásokat is. Ezzel egyet is érthetnék, időnként meg is szoktam tenni. Az a példa azonban, amelyet mintegy étvágycsinálónak idéz, már nem ilyen egyszerű. A Kortárs 1962. szeptemberi számából írta ki Vas Istvánnak néhány sorát. Egy ékszereladás következményeiről számol be az író, arról, hogy — nagy megdöbbenésére — orgazdasággal vádolják. De idézem az inkriminált sort: ,,— egy szegény, nyugdíjas öregasszony utolsó ékszerét — hallottam, mintha messziről”. Ilyet ép nyelvérzékű ember nem írhat le, mondja ki végső ítéletét levélírónk. Valóban szokatlan ez a mondat. A mi megszokott kifejezési formulánkban inkább így hangzanék: mintha messziről hallottam volna; mintha messziről hangzott volna felém, esetleg így, a mintha helyett más szóval: hallottam, mintegy messziről. De azért az elmarasztalásban nem szívesen társulnék senkihez. Először is be kell vallanom, hogy ha egy jó írónál szokatlan kifejezést, a mindennapitól eltérő szóhasználatot találok, inkább megérteni igyekszem, mint kifogásolni. Elvégre íróművészeink a nyelv igazi továbbfejlesztői, s tőlük igazán nem lehet rossz néven venni, ha a már megszokottól kissé eltérő módon fejezik ki magukat. Azután pedig az írói, különösképpen a költői nyelv sokban különbözik a mindennapi nyelvtől. Ha a szavak használatában, egymáshoz való kapcsolásuk módjában nem engednénk semmi szabadságot, s a mindennapi nyelv szabályait tennénk kötelezővé költőink nyelvére nézve is, nemcsak József Attiláról, Ady Endréről, hanem Arany Jánosról is furcsa, elítélő véleményünk lehetne. E szabadságnak azért persze megvannak a maga határai, de a kérdésnek ezzel a részével most már ne foglalkozzunk tovább, hanem térjünk vissza a kifogásolt szöveghez. Ha az ember még sohasem hallott ilyenfélét: „hallottam, mintha messziről” — akkor is elfogadhatja egy irodalmi műben, hiszen önkéntelenül is beleérti az igét is ebbe a kihagyásos mondatba. Aki még járatosabb a költői nyelvben, annak már ismerősen hangzanak az így 427