Lukács György: Adalékok az esztétika történetéhez (Budapest, 1953)
Engels Frigyes, mint irodalomteoretikus és irodalomkritikus
például Freiligrath verseit olvassa valaki, igazán azt hihetne, hogy az embereknek egyáltalában nincs nemiszervük... Valóban itt az ideje, hogy legalább a német munkások megszokják, hogy dolgokról, amelyeket naponként vagy éjjenként ők is gyakorolnak, természetes, nélkülözhetetlen és igen kellemes dolgokról, ugyanolyan elfogulatlanul beszéljenek, mint a román népek, mint Homérosz és Platón, mint Horatius és Juvenalis, mint az Ótestamentum és a Neue Rheinische Zeitung.“ Ha elolvassuk például a német szociáldemokrácia gothai pártnapjának (1896) tárgyalásait, azokat a nyárspolgári moralizáló nézeteket, amelyek szerint az irodalom kritériuma abban van, hogy lehet-e latolgatás nélkül serdülő gyermekek kezébe adni,4ha azt olvassuk, hogyan eszményíti még Wilhelm Liebknecht is az öreg Homérosz realizmusát a nemi élet ábrázolásában, akkor látjuk, milyen szükséges volt Engelsnek ez a harca s mily kevéssé-értették meg Engelst a II. Intemacionale vezető képviselői ebben a kérdésben is. Magától értetődik, hogy a nemi kérdésre való utalás csak egyike annak a sok mozzanatnak, amelyet Engels a proletár tiszteletlenségnek az élet minden területére való kiterjesztése szempontjából felhoz. Paul Ernst-hez intézett egyik levelében például azon gúnyolódik, milyen polgári-ünnepélyes módon vitatkoznak a német szociáldemokraták. Tanácsképpen írja Paul Ernstnek, ennek Hermann Bahrral való vitájáról: „Hogy egyébként is rátérjek a nevezett baromra, tudniillik Bahr úrra, azon csodálkozom, hogy az emberek Németországban oly szörnyen ünnepélyesek egymással. Ügy látszik, Németországban az éle és a humor tilosabb, mint valaha, az unalmasság pedig polgári kötelesség.“ De Engelsnek minden intelme és tanácsa mögött mindig ott lappang a politikai gond a munkások tudatának elpolgárosodása miatt; az a remény, hogy a forradalmi osztály egészséges osztálytudata elháríthatja majd ezeket a polgári és kisoolgári befolyásokat. Talán legjobban illusztrálja ezt az összefüggést Ernstnek ennek Hermann Bahrral való vitájáról: „Hogy egyébként is rátérjek a nevezett baromra, tudniillik Bahr úrra, írja: „Embereink magatartása azonban több, mint mintaszerű. Ilyen szívósság, kitartás, rugalmasság, talpraesettség s ilyen győzelemben biztos humor a német jelén kis és nagy nyomorúságaival való harcban páratlan az új német történelemben. Különösen pompásan szembetűnő ez a német társadalom valamennyi többi osztályának korrupciójával, petyhüdtségével és általános züllöttségével szemben. Minél jobban bebizonyítják ezek uralomra való képtelenségüket, annál fényesebben előtérbe lép a 265