Lukács György: Adalékok az esztétika történetéhez (Budapest, 1953)
Irodalom és művészet mint felépítmény (Sztálin nyelvtudományi cikkeiről)
ják tágítani, éppen azt igazolja, amit Sztálin mondott: „Kinek van arra szüksége, hogy a ,víz’-et, ,föld'-et, ,hegy‘-et, ,erdő’-t, ,hal‘-at, ,ember’-t, ,menni’-t, ,csinálni’-t, ,termelni“-t, ,kereskedni1-t ßtb-t ne víznek, földnek, hegynek stb. nevezzék, hanem valahogy másként.“ Az, hogy — az asszociációk felkeltése segítségével — ezek a szavak különböző, sőt ellentétes érzelmeket válthatnak ki, nem „tágítja“ ki a nyelv fogalmát a „költői nyelvre“, hanem ellenkezőleg, élesen mutatja a különbséget a nem-felépítményjellegü nyelv és a felépítményjellegű költészet között. Ez a közös nyelv az irodalom anyaga. Természetesen. Mert az irodalomnak az egész nemzetre, sőt — fordításokon keresztül — az egész emberiségre való hatása ilyen közös anyag, közös médium nélkül elképzelhetetlen volna. Ez a közös médium a képzőművészetekben, a zenében közvetlenül érvényesül. Az, hogy az irodalom fordításra, szond, kétségkívül bizonyos gyengítő hatást hoz létre. Szó és gondolat, hangzás és hangulat, nyelvi és eszmei ritmus szerves összeforrott egysége, a költői alkotás felidéző erejének alapja kétségkívül legyengül még a legjobb fordításban is. De a hatás lehetősége ezzel mégsem szűnik meg; elég Homérosz vagy Shakespeare nemzetközi hatására gondolni, ahol :s valószínűleg azok száma, akikre fordításban hatottak, mérhetetlenül nagyobb azokénál, akik eredetiben voltak képesek olvasni őket. Erre a tényre azért kell ráirányítani a figyelmet, mert itt világossá válik, hogy a nyelv anyaga, nem pedig formája az irodalomnak. Mert hiszen akkor a homéroszi eposzok, a shakespeare-i drámák művészi formája elválaszthatatlanul hozzá volna nőve a görög, illetve az angol nyelvhez, a fordítás nem adhatna mást vissza, mint a puszta költészetnélküli tartalmakat. Holott magától értetődik, hogy a felépítés, a jellemzés, a fokozás stb., stb. formai mozzanatai nyilvánvalóan visszaadhatok a fordításban, éspedig azért, mert bár a nyelvet mint anyagot, mint ia magával ragadást kiváltó közvetlen irodalmi felidézés közvetítőjét csak tökéletlenül, csak megközelítően lghet más nyelvbe áttenni, az irodalmi forma döntő tényezői azonban, melyek a visszatükrözött társadalmi tartalmat az irodalmi felépítmény aktív részévé teszik, nem-nyelv jellegüknél fogva igenis reprodukálhatók más nyelveken is. Ne hagyjuk tehát magunkat a „költői nyelv“ metaforája által félrevezetni, álproblémák tömkelegébe tolni. És főleg: ne ijedjünk meg attól a — látszólag — paradox ténytől, hogy valamely felépítménynek íirodalomnak) anyaga olyasmi lehet, ami se nem alap, se nem felépítmény (a nyelv). Vannak az esztétikában még paradoxabb jelenségek is. Gondoljunk a hídra. A híd Marx fel459