Lukács György: Adalékok az esztétika történetéhez (Budapest, 1953)
Irodalom és művészet mint felépítmény (Sztálin nyelvtudományi cikkeiről)
I éppen tájképi tökéletességében emberi akaratot, Ali küldöttének rábeszélését, ijesztgetéseit fejezi ki: Szél zendül az erdőn, — ott leskel a hold Idekint hideg éj sziszeg aztán Mindez új oldalról igazolja Sztálin cikkeinek egy másik jólismert megállapítását: minden felépítmény nemcsak tükrözi a valóságot, hanem tevékenyen foglal állást a régi, illetve az új alap ellen vagy mellett, s ha ez a tevékeny szerep megszűnik, a felépítmény megszűnik felépítmény lenni. A művészetelmélet számára ebből az a tanulság, hogy minden irodalom és művészet egyszersmind aktivitás, egyszersmind állásfoglalás valamely konkrét alap mellett vagy ellene. Persze: az osztálytársadalmak esztétikájában gyakran találkozunk ellenkező irányú kijelentésekkel. Legyünk azonban tisztában azzal, hogy azok alapja vagy öncsalás, vagy képmutatás. Flaubert vagy Maupassant csak magukat áltatták, amikor azt hirdették, hogy állást nem foglaló irodalmat alkotnak. Valóságos írói gyakorlatuk világos és éles állásfoglalás volt koruk kapitalista társadalma ellen. Amikor pedig a rothadó imperializmus irodalma és művészete holmi „objektívizmus“-! hirdet, úgy ez csak képmutató formája minden társadalmi átalakulás, minden haladás, az új, születő társadalmi rend alattomos megrágalmazásának. Ha tehát Sztálin szerint irodalomnak és művészetnek csak közvetve, csak az alapon keresztül van kapcsolata a termeléssel, úgy ebben a negative megfogalmazott tételben irodalom és művészet humanisztikus alapelvének igenlése, mélyreható új igazolása foglaltatik. 3. Végül még egy felette fontos kérdésre szeretnék kitérni, melyet illetőleg nem egy irodalom- vagy művészetkutató értette félre Sztálin fontos meghatározásait. Sztálin azt mondta: „A felépítmény annak az egy korszaknak a terméke, amelynek folyamán az adott gazdasági alap él és működik. Éppen ezért a felépítmény rövidéletű, megszűnik és eltűnik az adott alap megszűnésével és eltűnésével“. Ennek a megállapításnak igazi jelentősége abban rejlik, hogy a nem-felépítményjellegű nyelv fejlődésének folytonosságát, függetlenségét az alapban létrejövő forradalmi változásoktól, tisztázza, szemben azokkal a mélyreható változásokkal, melyeknek ilyen tekintetben minden felépít468