Mályusz Elemér: A Thuróczy-krónika és forrásai - Tudománytörténeti tanulmányok 5. (Budapest, 1967)
A történetíró
állónak, velük egyforma jogokkal, kiváltságokkal rendelkezőnek tüntesse fel. A nobilis kifejezés teljes elhagyása túlságosan feltűnő lett volna, mivel évszázados gyakorlat folyamán beleivódott a törvények és oklevelek szövegébe, a mindennapi életnek pedig nélkülözhetetlen eleme lett, a bizonytalan szóhasználat ellenben elősegíthette az azonosulást. A proceres tartalmának a nobilesre ruházása nem volt teljesen új jelenség. Jobb híján általánosságban előkelőknek nevezték eddig is azokat a vagyonos nemeseket, akik nem bárók, nem is uradalmak tulajdonosai, több faluból álló vagyonuk azonban képessé teszi őket, hogy szerencsét próbálva a legfelsőbb csoportba felküzdjék magukat. Sajátságos átmeneti réteg tagjai, a köznemesség politikai szereplésének irányítói, ugyanakkor érvényesülésének haszonélvezői, akiket származásuk, rokonságuk a szélesebb nemesi tömegekhez fűz, vágyódásuk azonban a főurak felé fordít, készen harcolni, de meg is alkudni velük, ha érdekeik így kívánják. Thuróczy voltaképpen az ő képviselőjüknek tekinthető, a két fogalom azonosításával nekik óhajtott előnyt biztosítani. Közvetve természetesen hasznuk van másoknak is az egységesülésből, mindazoknak, akiket megillet a nemes cím. Tehát a legszegényebbeknek is, még ha egész vagyonuk mindössze egyetlen telek vagy kúria. Az igazi előnyt azonban még a jómódú nemes számára is a dominus cím reá ruházása jelenti. Dominusnak eredetileg a főurat nevezték. A szó kifejezte a földesúri joghatóságot, a jobbágyok feletti bírói hatalmat, de egyszersmind azt is, hogy viselője rendelkezik a nemesi familiárisok szolgálatába fogadásához szükséges vagyonnal. Thuróczy törekvése, hogy a hozzá hasonló helyzetű köznemeseket a legelőkelőbbekkel egy színvonalon állóknak igyekezzék feltüntetni, összefüggésben állott Mátyás társadalompolitikájával, amint az főleg az 1486-i decretumban megnyilvánult. Ennek tendenciája ugyanis az volt, hogy a megyékben a jómódú, birtokos nemesség irányítsa a közéletet, s mellette a nagybirtok urai háttérbe szoruljanak, az országgyűléseken és a központi kormányzatban pedig ugyanennek a nemességnek legkiválóbb tagjai a királlyal egyetértésben, őt szolgálva érvényesüljenek. Ez a törekvés szinte túlzott sikereket ért el, mert a Mátyás halálát követő főúri visszahatás a köznemesség még szélesebb tömegeinek politikai szerepeltetéséhez vezetett, s mint a Werbőczynél olvasható „una eademque nobilitas” kifejezés jelzi, az egész nemesség követelte magának a feudális uralkodó réteg kiváltságait, nem kétséges azonban, hogy egy proceres színvonalú rétegnek megszilárdulása a nemesek és a bárók között a rendi társadalom és az állam együttműködésének hasznára lett volna. A köznemesség és a nagybirtokos főurak viszonyának jellemzésénél szintén felismerhető, hogy Thuróczyt saját korának törekvései befolyásolták. A hűbéri kapcsolatot, amely mágnást és szolgálatot vállaló köznemest összefűzött, s amely az ő életét, egész pályáját is elhatározóan megszabta, Monaci művét átírva még szépítgetések nélkül jellemezte. Megjegyzése, hogy a köznemesek nyakára a nagyurak igát helyeztek,111 világosan bizonyítja, hogy nem kívánta a valóságot ellep111 Uo. I. k. 258. 1. 176