Markovits Györgyi: Üldözött költészet. Kitiltott, elkobzott, perbefogott kötetek, versek a Horthy-korszakban - Irodalomtörténeti füzetek 45. (Budapest, 1964)
II. 1920-1929
A legnagyobb magyar prole tár költő, József Attila, alig 19 éves, amikor Lázadó Krisztus című költeménye miatt perbe fogják. A vers először 1923. október 19-én jelent meg Makón, a Kékmadár című folyóiratban, másodszor pedig a Népszava 1924. január 11-i számában, a tárgyalásról szóló tudósításban. 1924 elején istengyalázás vétsége címén megindítják a költő ellen az eljárást. József Attila kéziratos beadványában13, melyet a budapesti királyi büntetőtörvényszék elnökéhez intézett, tiltakozik a vád ellen: „A vádirat Lázadó Krisztus c. költeményemet inkriminálja éspedig elsősorban, annak egész tartalmát. Ha a királyi ügyészség a filozófia szemüvegén keresztül olvasta volna a verset, úgy tudatára ébredt volna annak, hogy gondolatmenete nem Krisztust, Istent gyalázza, hanem az örök, dolgozó Embernek Krisztussá szimbolizált alakjában fordul panaszával Istenhez. Ami pedig az egyes inkriminált kifejezéseket illeti, mindenek előtt meg kell jegyeznem, hogy minden költemény mint egész kíván hatni s így az abból kiragadott részmondatok természetszerűleg elvesztik eredeti értelmüket. Sőt miként az egyik inkriminált kifejezésből kitűnik (A szemed lesz . . . stb.), minden értelem nélkül való. Az első inkriminált mondat (S munkámban, Uram . . .) azt jelenti, hogy véges erővel teljesített véges eredmény — abszolút szemmel nézve — nem kisebb érdem, mint a végtelen erővel teljesített végtelen eredmény (a:a = :), tehát a mai korban elcsüggedt emberiségnek próbálja visszaadni önbizalmát anélkül, hogy evvel Istent gyalázná. Ami pedig a többi ezek után következő inkriminált részeket illeti, a vers figyelmesebb olvasásánál, észrevehető, hogy a kilencedik versszak végén az idézőjel bezárul, s a tovább következő a költeményben beszélő, most már élő ( . . .reszket, lelke, teste) dolgozó emberre vonatkoznak s így még átvitt értelemben sem érthető Krisztusra. Ezt a részt különben —a többiekhez hasonlóan— nem is lehet gyalázásnak minősítem, hiszen ez tulajdonképpen magasztalása annak, aki agyon fáradtan, reszketve, miközben társai kinevetik, rendületlenül mégis elvégzi az ő munkáját. Mindezekből nyilvánvaló, hogy a költeménynek sem tartalma, sem kifejezései nem Istengyalázok, ilyen szándék pedig éppenséggel nem forog fenn s így Btk 190. szakaszának alapeleme hiányában bűncselekményről szó sem lehet. Kérem a vádirat elutasítását. Tisztelettel József Attila” 13 PI Arch. A. III. 1/1924/8. 45