Mezei József: A szimbolista élmény kialakulása. Reviczky Gyula - Irodalomtörténeti könyvtár 22. (Budapest, 1968)
V. A Semmi élménye
sag, képzelődés, az álomképek varázslata adni képes. Az álomban önmaga lehetőségeit keresi, a semmitől nem korlátozott, szabad képzelődést, az ébren-álmodás extázisát. Az álom a századvégen valóban narkotikum, feledés és emlékezés különös intenzitása, a vágyak szabadsága, félelmek és érzések próbaszínpada. Mögötte ott szorong mindaz, amit az életről, az álomtalanságról a költő tudhat. A szimbolizmus „titkait” az teszi olyan furcsán izgalmassá, félelmetessé, mágikussá, hogy állandóan kísért bennük egy nem-természetes mindent-tudás sejtelmessége. A szimbolizmus mágiát űz a titokzatossal is, mindig többet sejtet, mint amit valójában megért. És ott is van ez a tudás a szimbolista művészetben, csak egy kissé ösztönösen, gyanú alakjában. A sejtetés egy szerteágazó konkrétan meg nem fogalmazott, de bármikor és bármilyen alakban és mennyiségben konkretizálható gyanú is, hogy következ.tetés, „tudás”, amelyet nem akar a szimbolista költő mindenáron megnevezni, elárulni, mert megtartani igyekszik a következtetések, lehetőségek minden elhallgatott „konkrétumát”, tényét. Ügy véli, — talán nem is egészen jogtalanul — hogy így sokkal körültekintőbb, alaposabb, igazabb, mintha kimondaná a kimondatlant, mintha a sejtetést behelyettesítené a tudással. A szimbolista „titoknak” ez a mágikus varázsa, félelmetessége. Az egész művészetnek valami mesteri csináltságot, tudatos hókuszpókuszjelleget, bűvészieskedést ad. A szimbolizmus az intuíció csak leplezi az értelmet, amely főszerepet játszik. Ezért érezni ebben az irányban nagyon a műveltség-élményt, a spekulatív beleérzést, a stilizáltságot, az affektált értelem-ellenességet. Ezért lehetett a kortársa a prózai intellektualizmus, a maga fanyar, racionalista szkepszisével, s folytatódhatott a XX. század lírájában, szinte töretlenül, zökkenó'tlenül simulva bele az „új” programokba, az újklasszicimusba, vagy a modern magányosságot, emberi árvaságot kifejező lírába, Babitsnál és József Attilánál egyaránt. Reviczky álom -hívogatója mágikus szertartásra készülődés, „Vessétek meg már az ágyat! I Árva szívem holtra bágyad. / Hadd öleljen jó barátom, / A szelíd, a csöndes álom.” Közvetlen, bensőséges viszony ez egy állapottal, mintha nem is az emberhez tartozna, hanem valamiféle, rajta kívüli jelenség, eszköz, dolog volna. Becézgető viszony, finom és jelentéktelen dolgokkal szőtt kapcsolat. Szinte rácsodálkozás a csodára, amely jóérzést tud kiváltani belőlünk, elringat, feledésre tesz képessé, átalakít, olyan erővel és képességekkel bír, ami-23 Mezei: A szimbolista élmény kialakulása 353