Molnár Erik: Válogatott tanulmányok (Budapest, 1969)
A nemzeti kérdés
parasztokat rabszíjra fűző ellenség pusztulással fenyegetett. A közös ideológiát a „pogány” ellenséggel vívott harcokhoz nem a feudális haza közös szeretete, hanem a közös keresztény hit szolgáltatta. Ismeretes, hogy Nándorfehérvár védőinek harci elszántságát, akik között osztrák keresztesek is voltak, Kapisztrán János és a többi pap a vallásos fanatizmus felszításával emelte tetőpontra. Ezekből a szubjektív elemekből eredt az objektív eredmény, az állami függetlenség megvédése a török hódítókkal szemben, ami a soknemzetiségű és feudális-rendi Magyarország továbbhaladásának előfeltétele volt. Mohács után a politikai helyzet megváltozott. Magyarország a török veszedelemmel szemben idegen erőnek, a Habsburg-birodalomnak a védelmére szorult. De a magyar nemesség csakhamar a Habsburgok abszolutisztikus törekvéseivel is szembe került. A kettős nyomás nem akadályozta meg a nemességet abban, hogy a Habsburg-államhatalom védelme alatt a jobbágyok kizsákmányolását fokozza. Ez éppen a XVI— XVII. században öltött addig ismeretlen méreteket. Ilyen körülmények között azonban az abszolutisztikus állam terhei, az adók és a császári zsoldos csapatok sanyargatásai egyre elviselhetetlenebbé váló súllyal nehezedtek a jobbágyokra. Ez oda vezetett, hogy a Habsburg-abszolutizmus ellen irányuló rendi felkelésekhez, saját külön osztályérdekeiktől vezetve, a jobbágyok is csatlakoztak, sőt az utolsó rendi szabadságharcot, amely Rákóczi Ferenc vezetése alatt állott, ők maguk kezdeményezték. A nemesekkel való átmeneti, és e korban többször is ismétlődő együttműködés az idegen abszolutizmussal szemben azután kihatott a jobbágyok ideológiájára. A jobbágyok az átmeneti együttműködést a nemesekkel közös haza gondolatával fejezték ki. Nem tudjuk még, hogy ez a helyzet hogyan hatott a felkelésekben résztvevő szlovák, román stb. nemzetiségű jobbágyok ideológiájára, s hogy a magyar jobbágyok ideológiája hogyan függött össze az előbbivel. De az kétségtelen, hogy a magyar jobbágyok, mint ezt különösen a Rákóczi-korszak szegénylegény-irodalma tanúsítja, a közös haza részeseinek tartották magukat és részt követeltek maguknak a haza szabadságaiból. Sőt egy olyan osztályharcos irányzattal is találkozunk, amely a haza igazi fiainak éppen a szegénylegényeket és nem a honvédelem alól magukat kivonó urakat tekintette. A nemesség a jobbágyok hazára való igényét egy pillanatig sem ismerte el, hanem változatlanul kitartott a nemesi nemzeti felfogása mellett. A szatmári béke, amellyel a nemesség, megóva rendi kiváltságait, kompromisszumot kötött az abszolutizmussal, a parasztoknak semmit sem adott. A paraszti-nemesi együttműködés megszűnésével eltűnt a paraszti ideológiából a hazafias elem. A XVIII. század második felében a parasztság úri terheinek könnyítését már a Habsburgoktól várta, nem is teljesen eredménytelenül. A XVIII. század utolsó évtizedeiben, és különösen a XIX. század első évtizedeiben ipari manufaktúrák jelentek meg Magyarországon. A nemesség növekvő mértékben áttért a mezőgazdasági árutermelésre. Kialakulóban voltak az országos piac legáltalánosabb körvonalai. De a polgárság gyenge maradt. Az ország vezető politikai erejét továbbra is a nemesség képviselte. A nemességet akadályozták a mezőgazdasági árutermelés fejlesztésé396