Nagy L. János: A retorikus nyelvhasználat Weöres Sándor költészetében (Budapest, 2003)
1. Weöres költői nyelve és a retorikus jelleg
1. WEÖRES KÖLTŐI NYELVE ÉS A RETORIKUS JELLEG Rím, bólintó tilinkó, csöpögj szivemre, vers és oldj ki szépen onnan mindent, mi fás, mi nyers. (W. S.: Invokáció) 1.1. A magyar irodalmi nyelv retorikus hagyománya Egyik tanulmányában Szegedy-Maszák Mihály utal rá,1 hogy a XIX. és a XX. századi magyar irodalom erősen retorizált jellegű. Ennek forrását a szakirodalom a literátor értelmiség iskoláztatásának jellegében, a felvilágosodás eszmevilágából örökölt didaktikus gondolatban, a magyar szépirodalmi alkotók felvállalta közösségi szerepekben, az etikum kiemelt szerepében találja föl. A literátor értelmiség hazai iskoláztatásában különleges szerepe van témánk szempontjából a retorikai klasszisnak, azaz annak, hogy az évszázadok alatt hagyományozódott (katolikus és protestáns) iskolarendszerben a gimnáziumi és református kollégiumi képzés egyik osztályában az antik kortól kezdve a rétori elveket és gyakorlatot ismerhették meg a tanulók. A megadott témákra készített alkalmi beszédek, a klasszikus orációk könyv nélkül megtanult részletei, a szónoki fogások példái, az érvek alkalmazásának természetes igényei, az önképzőköri nyilvánosság fórumai lehetővé tették annak a tizenéves korban kialakult képzettségnek az általánossá válását, amely megalapozta a többékevésbé magabiztos nyilvános szereplést.2 A nyugatról érkező eszmék körében hazánkban is jelentős a hatása a felvilágosodás didaktikai törekvéseinek (és tévedéseinek). A nyugati felvilágosult abszolutizmus korától kezdve az orosz „nép közé járás”-ig az értelmiség képviselői igen sok fáradságot szenteltek a műveltség terjesztésének. Az eszmék terjesztésének mozgalma egészítette ki „a jó király” ábrándját, s mindkettő retorikai készségeket, fejlett gyakorlatot igényelt a résztvevőktől. Meg kellett értetni a tömegekkel az új típusú gondolkodás előnyeit, érvelni kellett az iskoláztatás fontossága mellett, az olvasás megbecsülése érdekében. A falvakban, majorságokban, tanyai iskolákban a néptanítói szerep a szónok tehetségét is igényelte.3 A magyar literátorok a nemzeti irodalom kialakulásától kezdve gyakorta szerepeltek nyilvánosan, komplex értelmiségi funkció volt jellemző rájuk. Eb1 Az irodalmi mű alaktani hatáselmélete. In: A strukturalizmus után. Akadémiai, Bp., 1992: 113-152. 2 Petőfi Sándor, Arany János, Ady Endre és József Attila korai verseiben számos párhuzam fedezhető föl, 1. Nagy L. János 1988/1993. 3 Bíró Zoltán szíves szóbeli véleménye alapján. A néptanítói szerep(ek)re nézve számos kordokumentumon kívül Gárdonyi Géza Az én falum című kötetének anyaga is szemléltető erejű. 9