Nagy L. János: A retorikus nyelvhasználat Weöres Sándor költészetében (Budapest, 2003)
2. A költői retoricitás fogalmához
az egyes korokban azt a kérdést hangsúlyozták: irodalomnak szánta-e a szerző az adott szövegművet.” Ilyen módon tehát releváns kérdéssé válik a szövegekben a szándékolt és a spontán retoricitás vizsgálata, a Fónagy Ivántól hangsúlyozott feszítés - oldás22 23 szándékolt és spontán elemeinek sora. A.szöveget előtérbe helyező felfogás - bevallottan az adatokat, élettényeket pozitivista módon tisztelő irodalomtörténeti nézőponttal szemben - magát a textust kívánta elemezni, gyakran határozottan elszakítva minden, a szöveget a valósághoz kapcsoló köteléket.24 A szövegcentrikus (előbb: struktúracentrikus) elemzések a szerzőjétől elidegenedett fenoménként értelmezték az irodalmi szöveget. Ennek a felfogásnak a hívei korábban is az esztétikai értékeket igyekeztek védeni, hogy ne lehessen a tekintélyelvet érvényesíteni a művek rangjának, színvonalának tárgyilagos megítélése helyett. Igazi főszerepet a strukturalista szemléletű szövegelemzésekben tulajdonítottak az elemzők ennek a megközelítésnek; tegyük hozzá: számos ponton igen könnyű volt érvelniük a korábban megszokott, a műveket túlontúl is a szerző élettényeiből, szociális körülményeiből levezető szokásokkal szemben. A szöveg értelmezésében Hankiss Elemér hangsúlyozta oszcillációs felfogásban helye van a két sík között ide-oda játszó figyelem, érzelem, hangulat és értelem szövegbeli tényeinek és hiányainak (mai megfogalmazásban explikálódott és implikálódott, illetve explicit és implicit momentumainak).25 Az explicit és implicit információk, kifejtett és ki nem fejtett közlésrészek értelmezésbeli együtteseit Békési Imre fejtette ki és reprezentálta köteteiben és tanulmányaiban (1993, 2001).26 A befogadót a legfőbb tényezőként elismerő irányzat, a befogadócentrikus megközelítés az irodalom és a közönség egymásra utaltságának alapelvéből indult ki, s eszköztára a recepcióelemzések sorával bővült. Gondoljuk meg, a szövegdefiníció a Magyar értelmező kéziszótár megfogalmazásában is ezt emeli ki: amit a befogadó szövegként értékel, az szöveg. Mutatis mutandis: amit a befogadó irodalomnak értékel, az irodalom. Számos újabb érvet a „vendégszövegek”, „talált szövegek” hoztak a diskurzusba.27 Ez az így felfogott intertextualitás egyrészt jól illeszkedik Goethe és Babits világirodalom-felfogásához28 29 vagy a Wellek-Warren monográfia24 alapelveihez (a világirodalom mint végtelen szöveg), másrészt a kutatók igen hatásosan érvelnek a posztmodern elméletében a szövegek szövegvariációkként, lényegükben retorikus fenomén-22 Pl. József Attila: Szabad ötletek jegyzéke két ülésben. Atlantisz, Bp., 1993. 23 A feszítés-oldás elemzés a Fónagy 1990-ben és a Fónagy 1999-ben részletezve olvasható. 24 Visszahatásként a korból és az alkotói élettényekből közvetlenül levezetett tartalmakkal szemben. 25 Hankiss Elemér: Az irodalmi mű mint komplex modell. Akadémiai, Bp., 1985. 26 Békési Imre: Jelentésszerkezetek interpretációs megközelítése. - Osztatlan filológia. 27 L. Tandori Dezső kötetének címét is: Egy talált tárgy megtisztítása. 28 Goethe is, Babits is a határokon átsugárzó, az egyes szövegek által egymást gazdagító művek együttesét tartotta világirodalomnak. 29 Wellek-Warren: Az irodalom elmélete. Gondolat, Bp., 1972. (Az 1956-os kiadás Harcourt Brace Jovanovich, Inc. szövege alapján). 15