Nagy Sz. Péter: Zsolt Béla - Kortársaink (Budapest, 1990)
Kínos ügy
ei, hogy egy reggel, ránézve megunt feleségére, csak annyit mondott: „Bethlen”. Magánéletében, saját ágyában tapasztalta, hogy a társadalmi cselekvéstől megfosztott, önmagát csak a magánélet mizériái között megvalósítani kénytelen polgár számára egybeolvad szexuális és politikai csőd, érzelmi és közéleti unalom és undor. A nő azonban Zsoltnál nem csak az unott, ellenséges társadalmi rend, de a forradalom, a változtatás szimbóluma, megtestesítője is lehet. Láttuk ezt már a Házassággal végződik forradalmi elméletekkel kacérkodó Verájánál és most sokkal egyértelműbben a Bellegarde-ban is. Ez talán az író legirányzatosabb müve. Mintha a zsidó kispolgár forradalmi flörtjének, gyávaságának és kudarcának koreográfiáját olvasnánk. Nosztalgia és gyávaság, ösztönösen és tudatosan, ez a képlet — tanítja Zsolt. E regényében rámenősen, később majd csak burkoltan, elmosódottan azonosul a férfi számára nő és forradalom, tiltott szexualitás és anarchia. Zsolt most is kontrasztosan, szinte romantikus ellentétpárokkal szerkeszt. Egyik oldalon Wahl Leo unott, önmaga előtt is megvetett, de jól bejáratott, kellemes, pesti jampec, zsidó kispolgár élete, távol a társadalmi cselekvés minden lehetőségétől, de még vágyától is. S a másikon a minden borzalmat megélt, meggyalázott anarchista litván nő kissé romantikusan megrajzolt bosszúja a diktátor ellen. Zsolt most is szórakoztató, izgalmas, enyhén nosztalgikus, érzékcsiklandó lektűrt írt. Ahogy már József Attila is megállapította: „Zsolt erős, gazdag, röviden összefogott megfigyeléseit detektívtörténetek izgalmasságával szövi mesévé.”40 A pesti rezignált jampec és a merényletre készülődő anarchista nő egy rendkívüli bizarr éjszakán tévedések és félreértések, izgalmas véletlenek közepette találkoznak, és a 108