Nagy Sz. Péter: Zsolt Béla - Kortársaink (Budapest, 1990)
Egy újságíró élete
Kellér Andor a húszas évek elején ilyennek látta mesterét: „Zsolt az a fajta sugárzó ember volt, aki körül hódoló udvartartás alakult ki. Már kora reggel ellepték a szobát rajongó famulusai, ingyenes és tevékeny titkárai, lelkes szolgái és egyéb hívői.. .”12 Fiatalkori barátja, Németh Andor 1928-ban írta róla: „Barna cigányarc, a dúlt életű, sokat éjszakázó, sokat dohányzó intellektüel ideges vonaglásaival. Minden benyomásra egész személyével reagál... Kitűnő társalgó, minden érdekli, elsősorban az élet tudományosan is megrögzíthető tárgyilagosságai... Legfőbb erénye a kíméletlenség... Legkedvesebb szava »vállalom«. A Royal szálloda ötödik emeletén lakik, újságok, röpiratok, könyvek, levelek, kéziratok össze-vissza káoszában. Hajnalban jár haza, a nap nagy részét ágyban tölti, ír.”13 Zsolt közben egyre népszerűbb lesz, baloldali napilapok vezércikkírója, 1925-ig a Világnál, majd a Magyar Hírlapnál, a harmincas években Márai riválisaként az Újságnál dolgozik. 1929-től Kaczér Vilmos lapjának, A Tolinak főszerkesztője, majd főmunkatársa. Károlyi Mihály szavaival: „utolsó magyar jakobinus”-ként küzd a polgári radikális eszméért. Évenként megír egy regényt, színdarabjait sikerrel játsszák. Magánélete ezekben az években nincs. Ha ekkor magunk elé akarjuk képzelni, akkor leginkább az Abbázia kávéházban látjuk, barátai: Márai, Feleki Géza, Szöllősi, Kóbor Tamás, Reinitz, Hatvány, a kor vezető baloldali értelmiségei körében, később József Attila, Németh Andor és Hadik Mihály ülik körül asztalát, mely számára is egyszerre munkahely és szórakozás. Zsolt a húszas évek közepétől beérkezett újságíró, a kevés számú polgári radikálisok elismert vezetője. Ignotus Pál így emlékezik rá: „A radikálisok legjellegzetesebb képviselője, és mond-19