Nagy Sz. Péter: Zsolt Béla - Kortársaink (Budapest, 1990)
A végzetes toll
szében. S bár a lap József Attila, Fodor József, Somlyó Zoltán, Komlós Aladár, Németh Andor prózáját is közli, mégis túlsúlyban a másodosztályú, társasági, csevegő, tárca-novellák és a folytatásos regények voltak. A Toll helyét vázlatosan kijelölni a korszak irodalmi életében nem nehéz. Azok közé a polgári ellenzéki folyóiratok közé — A Független Szemle, Láthatár, Századunk és a Szép Szó vonulatába — tartozik, melyek a Nyugattól ugyan balra állva, de a forradalmi megoldást tagadva foglalták el a félfeudális Horthy-Magyarországgal szemben oppozíciós helyzetüket. A lap több szempontból is különleges figyelmet érdemel túl Zsolt Béla személyén is. Egyrészt a polgári, baloldali folyóiratok közül a leghosszabb életű volt, másrészt széles olvasótábora, nagy közönségnek szánt, azt erőteljesen befolyásolni akaró hangvétele miatt is. Mert A Toll elsősorban bulvár hangvételével, hangsúlyozottan népszerűségre törekvő stílusával különbözött jobbára elvi, magasabb igényeket kielégítő laptársaitól. Úgy hisszük, hogy a lap legtöbbször közvetett, irodalmi vitákon, kritikákon és egyéb közéleti megnyilatkozásokon átszürődő mentalitása, világnézeti attitűdje új szempontokat, megbízható és jellemző adatokat is adhat félmúltunk polgári baloldalának alaposabb megértéséhez egy meglehetősen széles olvasói és társadalmi réteg gondolkodásmódjának alaposabb feltárásához, de Zsolt Béla publicisztikájának gazdagabb feltárásához is. Első lépésként tehát belülről és csak egy szempontból szeretnénk A Toll bemutatását megkísérelni. Először irodalmi közleményei közül programcikkeit, az Ady-ankétot, valamint egyéb irodalomtörténeti megnyilatkozásait tekintjük át, felmutatva e tartalmukban és szándékukban eltérő megnyilvánulásokban a közös hangot, az azonos 66