Nagy Sz. Péter: Zsolt Béla - Kortársaink (Budapest, 1990)
A végzetes toll
az érdekesség, mint láttuk, vallott programjához tartozott. A pamflet közlésének tehát üzleti, reklámokai is lehettek, sokkal lényegesebbek azonban azok az elvek, azonos tendenciák, melyek a kibontakozó vitát meghatározták. Rendkívül jellemző mindjárt a vitában megszólalók névsora. E névsor tágassága, de szűkössége is. Tágassága bizonyítja A Toll valódi liberalizmusát, a vélemények nemcsak programosan hirdetett szabadságát. Egyformán kifejthették itt nézeteiket a polgári baloldal fiatal írói éppúgy, mint az esztétizáló Kosztolányi, a konzervatív Szász Zoltán vagy a szocialista Kassák és József Attila, de Ady régi barátai közül Vészi vagy Révész Béla is. Épp így jellemzőek azonban a névsor hiányai is. Többszöri szerkesztői beharangozás ellenére sem nyilatkozott: Ambrus, Heltai, Voinovich, Molnár Ferenc, Bíró Lajos, Ignotus Pál, Schöpflin, Nagy Endre, Lesznai Anna, Krúdy. A konzervatív, hivatalos irodalom távolmaradása e baloldali laptól érthető. Feltűnő azonban az a szerkesztői tendencia, amely elsősorban azért mégis Ady bírálóit juttatta szóhoz — úgy tűnik, ebben talán egy Nyugattal szembeni oldalvágást is sejthetünk. De elsősorban nem ezt, mert a vita legfontosabb tanulsága, lényege e heterogén írások azonosságaiból fakadt. így A Toll szinte minden hozzászólója elítéli, illetve háttérbe szorítja Ady politikai költészetét. Verseit gondolatilag tisztázatlannak, többértelmünek ítélik. Egyformán szembefordulnak Ady retorikájával, gyakran gátlástalan szenvedélyeivel. Legfeltűnőbb azonossága e cikkeknek az Ady költészetében, főleg azonban az őt körülvevő mítoszban meglevő irracionalizmus elutasítása. Váteszi lobogásával szinte minden írás szembehelyezkedik, idegenkednek fedezetlennek vélt messianizmusától is. Honnan ez optikai csalódás? Ady 79