Nagy Sz. Péter: Zsolt Béla - Kortársaink (Budapest, 1990)
A végzetes toll
azonban, hogy az Ady-ellenes tábor jelentőségét talán kissé leértékeli: „A vita megmutatta, hogy szinte az egész magyar baloldalban mélyen ott élt még Ady kultusza. A majd félszáz hozzászóló közül legföljebb öten vagy hatan ha osztották a Kosztolányi-féle álláspontot” — írja, figyelmen kívül hagyva Kassák vagy József Attila más szempontú, de részben Adyt is bíráló, elmarasztaló ítéleteit. S ugyanígy, részben egyoldalú Rónay László (Kosztolányi Dezső. 1977.) sommás megállapítása is, hogy Kosztolányi „valóban egyedül maradt”, s talán túloz Kiss Ferenc is (Az érett Kosztolányi. 1980.) is, mikor megállapítja, hogy „Mellette a jobbak közül csak Karinthy és Füst Milán állt, később a harmadik nemzedék néhány költője”. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy A Toll Ady-ankétja racionális szempontjaival és hangnemével elsősorban résztvevőit jellemezte, másodsorban közvetve, de igen pregnánsan a lapot és szerkesztőjét, s csak harmadsorban s elfogultságoktól terhelten Ady költészetét, de semmiképpen nem tükrözte Zsolt Béla személyes yiszonyát Adyhoz, akit költészetében és publicisztikájában példaképének tekintett és akinek fényképe és mellszobra mindenkor szobájának féltett kincse volt. Irodalomtörténet és kritika Nemcsak az Ady-ankétnak, de megitélésünk szerint Zsolt Béla és A Toll megnyilatkozásainak általában is alapvonása, döntő szempontja a racionalizmus védelme, a fedezet nélküli retorikus szenvedély, a rajongás elutasítása. Jól mutatják ezt a lap egyébként csekély számú irodalomtörténeti publikációi is. E felfogás leghatározottabb megszólaltatója 82