Nagy Sz. Péter: Zsolt Béla - Kortársaink (Budapest, 1990)

A végzetes toll

azonban, hogy az Ady-ellenes tábor jelentőségét talán kissé leértékeli: „A vita megmutatta, hogy szinte az egész magyar baloldalban mélyen ott élt még Ady kultusza. A majd fél­száz hozzászóló közül legföljebb öten vagy hatan ha osztot­ták a Kosztolányi-féle álláspontot” — írja, figyelmen kívül hagyva Kassák vagy József Attila más szempontú, de rész­ben Adyt is bíráló, elmarasztaló ítéleteit. S ugyanígy, részben egyoldalú Rónay László (Kosztolányi Dezső. 1977.) sommás megállapítása is, hogy Kosztolányi „valóban egyedül maradt”, s talán túloz Kiss Ferenc is (Az érett Kosztolányi. 1980.) is, mikor megállapítja, hogy „Mel­lette a jobbak közül csak Karinthy és Füst Milán állt, később a harmadik nemzedék néhány költője”. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy A Toll Ady-ankétja racionális szempontjaival és hangnemével elsősorban részt­vevőit jellemezte, másodsorban közvetve, de igen pregnán­san a lapot és szerkesztőjét, s csak harmadsorban s elfogult­ságoktól terhelten Ady költészetét, de semmiképpen nem tükrözte Zsolt Béla személyes yiszonyát Adyhoz, akit költé­szetében és publicisztikájában példaképének tekintett és akinek fényképe és mellszobra mindenkor szobájának fél­tett kincse volt. Irodalomtörténet és kritika Nemcsak az Ady-ankétnak, de megitélésünk szerint Zsolt Béla és A Toll megnyilatkozásainak általában is alapvoná­sa, döntő szempontja a racionalizmus védelme, a fedezet nélküli retorikus szenvedély, a rajongás elutasítása. Jól mu­tatják ezt a lap egyébként csekély számú irodalomtörténeti publikációi is. E felfogás leghatározottabb megszólaltatója 82

Next