Nemes István: A képszerűség eszközei Radnóti Miklós költészetében - Nyelvtudományi értekezések 51. (Budapest, 1965)
Radnóti képalkotásának jellemző stíluskategóriái
30 Villámok tőre surran, dörgés gurul le túlnan, de máris kékbe hull. Aztán a mozgás, áramlás fokozatosan lassúbb lesz, bár az igék és a helyükre lépő igenevek a halk mozgalmasságot továbbra is biztosítják. Szinte érezzük, hogy az éltető zápor hatására a természetben megélénkül a vegetáció:A záporfelleg öccse, földönfutó ködäcske a sárban hentereg. Napfény lehellget rája, megég apró ruhája s pucéran füstölög. A földre ázott, fényes levél alatt szemérmes szamóca bujdosik. Gödörbe {gyűlve néhol kis tócsa bugyborékol és tudja, meddig él. Az utolsó versszak alanyisága a hangulatos, érzékletes természeti kép élvezetének gyönyörét gyötrő keserűséggel árnyékolja. Innen ered a verseim nagyon találó megválasztása: S ki tudja meddig élek? lebbenj csak, könnyű ének, vidám lehelletem ! A vers megszemélyesítésein is jól megfigyelhető, hogy Radnóti mennyire sajátos hangot és képnyelvet alkotott magának. Nem is annyira az expresszionizmus iskoláján fejlődött nyelvével jutott túl a nyugatosokon, hanem világnézetileg van előbbre, azért a tájábrázolás funkcióját tekintve inkább József Attilával mutat legközelebbi rokonságot.46 A felhőhöz fűződő megszemélyesítései más versében is hordanak áttételes jelentéstartalmat. Amikor már igen sokat gyötrődik a közeledő háború veszélye miatt, a lenyugvó naptól pirosra festett felhő szemléletéhez a vér képzetét asszociálja: „Felhőt öltek, vére hull az égen” (Háborús napló, 1935 — 36.). Ugyanígy bújkál némi mögöttes jelentés egyik halvány reményt sugárzó versének megszemélyesítésében is. A vers csendesült, szinte gyermekded hangulatot sugalló képeiből kiderül, hogy azokat nem égiháború, hanem a vésztjósló világméretű fegyverkezés inspirálta. Megszemélyesítéseit ezért építi hangképzetre: „Két jelleg ül az esti ég j nehéz hajában és egymásra dörmög” (Éjfél, 1937.). Gyakran alkot egy-egy jellegzetes, újszerű megszemélyesítést a felhőből keletkező z i v a t a rral és z á p o rral is. Úgyszólván kivétel nélkül gyors megjelenésük és hirtelen tovatűnésiik adja meg az egyeztetés alapját. Noha a megelevenítés erősen viliódzó, már lényegkutató megfigyelést árul el. A következő — még eléggé korai verseiből való — megszemélyesítések merész asszociációja az expresszionizmus befolyásából fogant: „A zápor már | a kert-46 József Attila néhány táj verse hasonlít leginkább Radnóti természetleírásának mozgalmasságához, pl.: „bóbiskol, zizzen a kalász. \ Vihar gubbaszt a lombokon” (Nyár); „Zúdul a szél a rétekre, | sóhajunkkal keveredve. | Dohog a föld, zúg a búza, \ zeng a búza” (Búza).